Szalóki Zsuzsának lánykorában egy hatalmas poszter borította a szobája falát csodálatos hegyi táj: tarka virágos rét, szűk ösvény és piciny házikó látszott rajta. Reggelente a képet meglátva gyakran ábrándozott arról, hogy ilyen helyen szeretne élni.
Sokáig úgy tűnt, ez hiú ábránd marad, hisz a nő városban lakott, gyógypedagógiai tanárképző főiskolára járt és újságírónak készült. A szoba falán a poszter elé szekrény került, a vágyak elé pedig a realitások.
Az álmok azonban, ha jó mélyen élnek az ember lelkében, csak egy ideig fojthatók el, és előbb-utóbb mégis szárba szökkennek, és utat találnak maguknak. Zsuzsa életében is így volt ez. Népművelő férjével, akinek vágyai összecsengtek Zsuzsa elképzeléseivel, kecskéket kezdtek tartani.
Mivel sok volt a tej, a sajtot pedig szerették, kitanulták a sajtkészítés mesterségét, egy idő után pedig a kecskesajtot elkezdtek árulni is.
Ahogy nőtt a nyáj, úgy nőtték ki a perkátai otthonukat, ekkor ismét felrémlett a régi álomkép a hegyi tájról, a kicsi házikóról. Csak ezúttal az álomban kecskék is szerepeltek, és nem is volt már olyan elérhetetlen.
Ekkor hallottunk Gyűrűfűről, az épülő ökofaluról, ahol van egy különleges építészeti előírás: csak vályogház épülhet. Zord téli napon jártunk itt először, a csodás zselici táj azonban ennek ellenére azonnal rabul ejtett minket
– meséli Zsuzsa.
A Kulcsár András – Szalóki Zsuzsa házaspár számára innentől nem az volt a kérdés, hogy költözzenek-e, csupán az: milyen házat építsenek. Végül a faszerkezetes vályogház mellett döntöttek.
A farmunk 1997-ben kezdett épülni. Először a férjem jött egyedül, mi a családdal és a kecskékkel Perkátán maradtunk. Épp 20 éve, 1999. június 29-én költöztünk végleg ide. Addigra csak az istálló alsó szintje készült el, és a sajtüzem – nagyjából
– teszi hozzá Zsuzsa.
Mára azonban minden olyan, amilyennek megálmodták. A farm teljesen önellátó, független a közművekről: napelem termeli az áramot, saját kút és szennyvíztisztító van, a fűtést pedig fával oldják meg. A szintén vályogból készült sajtüzemben finom bio kecskesajtok készülnek, amiket a budapesti ökopiacon árusítanak.
A négy gyermekük mára már kirepült a fészekből, ketten laknak a sok-sok apró ötlettel megvalósított házukban. Kecskenyájuk boldogan legelészik a dombokon. A gazdaságból ugyan nehéz kimozdulni nyaralni, de ők nem is igen vágynak rá. Ha felfrissülni támad kedvük, megmártóznak a saját kerti tavukban.
Alighogy ideköltöztünk, András izgatottan rohant be: gyere, mutatok valamit! Kiléptem, és a szemközti domboldalon ott legelészett a kecskenyájunk. A férjem azt mondta, ezt látta a képzeletében. Nem sokkal később, a szülői házban az egykori szobám átrendezésekor kiderült, a hajdani poszter még a falon van. Réges-rég elfelejtettem, miről ábrándoztam, s a képre rácsodálkozva éreztem: az álmom valóra vált. Igen, ilyen helyen élek. Mégiscsak.
Mert az álmok bizony, ha elég mélyen gyökereznek, végül szárba szökkennek és utat találnak maguknak.
Kiemelt kép: Szalóki Zsuzsa
