molnár lászló
Kertünk-Portánk

Egyre több a róka Veszprémben

Vannak fix pontok, ahol rendszeresen találkozhatnak velük az emberek.

A Fehér Holló Vadmentő Alapítvány évente mintegy 1200 hívást kap a rókákkal kapcsolatos problémák miatt, elszaporodtak a ravaszdik Veszprémben – írta a Veol.

Kapcsolódó
Rókák tartanak rettegésben egy kisalföldi falut
A kotorékozás és az élőcsapdázás egyelőre nem sokat segít.

Németh József, a Fehér Holló Vadmentő Alapítvány vezetője szerint napjainkban mintegy 30-40 róka fordul elő a városban. Vannak fix pontok, ahol rendszeresen találkozhatnak velük az emberek, ilyen például a Dózsaváros, az egyetem környéke és a Cholnoky-lakótelep is.

A rendszerváltás után az agrárium robbanásszerű fejlődése – a nagyobb kapacitású és korszerűbb gépek megjelenése, áttérés a több kilométeres óriás parcellákra, a mezővédő erdősávok megszűnése – arra kényszerítette a ragadozókat, hogy kövessék a zsákmányállatokat, és így folyamatosan, egyre közelebb költöztek a falvakhoz, városokhoz, ahol paradicsomi állapotokat találtak

– mondta a portálnak a szakember.

Szerepet játszott a rókák “városiasodásában”, hogy a települések szélén megjelentek a multik, amelyek naponta több ezer embert fogadnak. Ismerve a szemetelési kultúrát, a parkolókban eldobált ételmaradékok és az áruházak kukái „svédasztalt” teremtettek az intelligens rókák számára, akik egyre inkább megszokták az ember közelségét.

Az első példányok még csak 500 méterrel fialtak közelebb a városhoz, az évek múltával pedig az elhagyatott területeken megjelentek a városokban is a rókák.

A problémát megoldani csak összefogással, a városi példányok befogásával és legalább 30 kilométerre történő kitelepítésével, illetve az elhagyatott területek rendben tartásával, valamint a rókák etetésének megszüntetésével lehet

– nyilatkozta Németh József.

A vadmentők vezetője arra is figyelmeztetett, hogy a rókánál is fennállhatnak azok a felvehető és átadható fertőzések, amelyek egy kóbor állatra jellemzőek. Ugyanakkor jó tudni, hogy a veszettség terén a denevér és a sün a legveszélyesebb, utánuk jön a kóbor macska, és csak ezután következik a róka.

Kapcsolódó
Róka pihent egy háztetőn Keszthely belvárosában
A lakott területre tévedt ravaszdi akár veszett is lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.