Kertünk-Portánk

Erdőszéli ékszerdobozt varázsoltak a szerszámtárolóból a zalai lankákon

Folyamatosan csinosítja a víkendházat és a kicsinyke birtokot a házaspár.

Nagy álmát valósította meg a zalai lankák ölelésében élő fiatal, kétgyermekes házaspár, amikor öt éve lakóhelyüktől néhány kilométerre vásároltak egy kis telket, amiben gyümölcsfákat szerettek volna nevelni.

Bedike Bea és párja, Szücs Attila Csapi határában találtak rá egy erdőszéli kis birtokra egy picinyke épülettel ott, ahol azóta rajtuk kívül szinte a madár sem jár.

Képgalériánkban megmutatjuk, milyen volt a porta megvételekor

Nagyon örültünk – bár nem terveztük -, hogy a házikó kiváló lesz szerszámtárolónak. Az épületen nagy rossz állapotú volt a tető, ezért muszáj volt lecserélni. A végeredmény olyan szép lett, hogy úgy gondoltuk, ha kicserélnénk a nyílászárókat is, akár egyszer még lakóingatlan is lehetne belőle

– mesélt a kezdetekről a fiatalasszony.

Az álom megvalósulása, a víkendház kialakítása akkor kezdődött valójában. Ahogy idejük, energiájuk és anyagi lehetőségük engedte, folyamatosan újítgatták fel az épületet. Amit tudtak, azt saját kezűleg, de sokat segítettek a családtagok is.

Két évvel ezelőtt hivatalosak voltunk egy esküvőre, ahol minden vintage stílusú volt. Az szerelem volt első látásra, tudtuk, hogy ez az a stílus, ami hozzánk illik, és igazán otthonossá tudnánk vele varázsolni szeretett kis birtokunkat. Elkezdődött az újabb tervezés és a kincsvadászat

– emlékezett Bea.

Megépítették a vintage kiülőt, melyet főként nagyszüleik és dédszüleik kedves tárgyaival és bútoraival rendeztek be. Közben folyamatosan jártak bolhapiacra, örömükre pedig barátaik, ismerőseik sok, a felmenőiktől örökölt tárggyal lepték meg őket.

Házikónk berendezései között nagyszüleink régi bútorai, bolhapiacos szerzemények és használtan vásárolt bútorok is találhatók, utóbbiakat magunk újítottunk fel, festettünk le vintage festékkel

– mondta büszkén a feleség.

A házban nincs vezetékes víz, úgy mosogatnak, mint annak idején nagyanyáink: lavórban, továbbá komposzt wc és kerti zuhany jelenti az összkomfortot.

Az épület felújítása alatt folyamatosan növényekkel ültették be a kis birtokot. Őshonos magyar gyümölcsfákat és gyümölcstermő bokrokat telepítettek, a kerítés mellé vadszőlőt és japán loncot ültettek, a pergolákra csokoládé szőlőt, lilaakácot és kivit futtattak fel. Az ányékos helyeken cserjés hortenzia, a ház előtt pedig hibiszkusz sövény díszeleg.

A kert csinosítása közben véletlenül akadtunk rá egy videóra a mélymulcsos gazdálkodásról. Azonnal úgy döntöttünk, kialakítunk veteményest is. Folyamatosan képeztük magunkat, és ahogy bővültek az ismereteink, úgy lett a füves részből egyre több művelt terület. Ma már ásásmentes biogazdálkodást folytatunk, több komposzttárolót is kialakítottunk

– említette Bea.

S ha már lúd, akkor legyen kövér! A biodiverzitás fontosságát megismerve és megértve rovarhotelt, illetve a hasznos kis élőlényeknek mesterséges búvóhelyet hoztak létre, a veteményeskertben méhlegelőt és méhitatót alakítottak ki. A ház körül rengeteg évelő virág díszeleg, melyek számtalan hasznos rovart és pillangót vonzanak.

Terveink között szerepel még egy kis kerti tó kialakítása, továbbá egy vintage stílusú lakókocsi, melybe talán egy vizesblokk is kialakításra kerülhetne

– avatott be álmaik folytatásába Bedike Bea.

A gyönyörű erdőszéli portáról további fotók képgalériánkban tekinthetők meg.

Galéria
Kapcsolódó
Álomszép vályogház magasodik a zalai lankákon
Az épület jó példa arra, hogy a vályog napjaink igényeinek egyik legkiválóbb kortárs megoldása.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik