Különleges leanderfák a mohácsi varázskert ékességei

Az örökzöldek, a smaragdtuja és a hamisciprus is egész évben a kert díszei.
Kapcsolódó cikkek

Baranyai-Perecz Ibolya 1997 óta él Mohácson, tenyérnyi udvarában különleges leanderek élnek.

A kertészkedés gyermekkorom óta foglalkoztat, falun cseperedtem, Mozsgón. Mindig körülvettek a növények, volt konyhakertünk, szőlőskertünk, virágoskertünk. A természet közelsége azóta is megnyugtató, feltöltődést ad számomra. Mohácson a belvároshoz közeli utcában lakunk, az udvar ebből adódóan nem túl nagy, 300 négyzetméter. Úgy próbálom kialakítani, hogy mindig legyen virágzó növény

– mondta érdeklődésünkre Ibolya.

Virágerdő egész évben

Ibolya családja minden évszakban élvezi a kert előnyeit. Tavasszal kezdik a hagymások: krókuszok, hóvirágok, jácintok, nárciszok és tulipánok, majd a gyümölcs és díszfák következnek a sorban. A vérszilva, meggy, szilva, a körte is jól érzi magát a mohácsi portán. Májusban az évelő szegfűk, íriszek, klemátiszok, pünkösdi rózsák és muskátlik virágoznak.

A június a leanderek mellett a levenduláké, a kaktuszoké és a pozsgásoké, júliusban a kannavirágok, kálák, a hibiszkusz és az angyaltrombita ideje jön el. Amikor a hagymások elvirágoznak, helyükre egynyári virágok kerülnek, idén a bársonyvirág. A leanderek, muskátlik nyáron szépen díszítenek, ősszel a krizantémok örvendeztetnek meg színkavalkádjukkal

– mesélte a kertbarát, hozzáfűzve: a muskátlik helyére télen az ablakládákba őszi árvácskákat telepít, ők egész télen szépek, nem fagyérzékenyek.

Ibolya cserepes növényei nyáron a kertben érzik jól magukat, de teleltetni kell őket. A kínai hibiszkusz, az angyaltrombita, a fehér és piros vérvirág, a szerelemvirágok, a levélkaktusz, a gömbkaktuszok, a kövirózsák, a pozsgafa és a viaszvirágok állandó törődést igényelnek. Az örökzöldek, a smaragdtuja és a hamisciprus is egész évben a kert díszei.

Leander – a nagy szerelem

A leanderekkel húszegynéhány éve találkoztam, a horvátországi nyaralások alkalmával mindig megcsodáltam, fotóztam őket. Ott láttam először a kertbe kiültetve a hatalmas, csodaszép növényeket. Ott mediterrán az éghajlat, és arra gondoltam, nálunk ez nemigen működhet

– emlékezett.

Kezdetben a nagyobb példányokat tavasszal kiültették férjével a kertbe, majd ősszel kiásták és a teleltető helyükre vitték. Félve, hogy a ki-be ásás megviseli őket, egyre tovább kint maradtak a földben. Előfordult, hogy csak decemberben ásták ki és vitték be a leandert. Végül arra jutottak, hogy az enyhébb tél miatt kint hagyják és ha szükséges, fóliával letakarják.

Megfigyeltem, mióta kint vannak szabadföldön, kevésbé támadják meg a leandereket betegségek. Régebben küzdöttünk a pajzstetvekkel, most ez nem fordul elő, de ha szükséges, akkor kapnak gomba és tetű ellen kombinált permetezést. Tavasszal kezdem őket tápoldattal locsolni, ezt nyár végéig hetente megismétlem

– avatott be a részletekbe a leanderek mindentudója.

Ibolya elmondta, kedvencei nagyon szeretik a napfényt és a sok vizet, árnyékban viszont kevesebb virágot nevelnek. A földbe kiültetett példányok nem igénylik a napi locsolást, cserepes társaik annál inkább.

Édesapja segít a metszésben

Baranyai-Perecz Ibolya a különleges, fa alakzat kialakítását édesapjával közösen álmodta meg. A mohácsi kertbarát szerint a növényt fiatal korában kell metszeni, bár a későbbiekben az őszi metszés célszerűbb. A leandereknek így kisebb hely is elegendő, és tavasszal korábban kezdenek virágba borulni.

Egy ágas, egyenes szárú növényből érdemes fát nevelni, ekkor lesz látványos a végeredmény. Első lépésben a megfelelő magasságban elmetsszük a növényt, ott három irányba fog ágazni, majd a következő hajtásokat szintén metsszük, azok is három felé fognak ágazni…és így tovább…Egy idő után sűrű, kompakt lombkoronát kapunk, a törzs szépen megvastagodik és ellenáll az időjárás viszontagságainak

– említett néhány kulisszatitkot a hölgy.

Szeretettel gondozza őket

A kert aprócska méretéből adódóan 3 darab húsz esztendős tő van kiültetve, a többi cserépben nevelkedik. Fehér dupla, vaníliasárga dupla, világos rózsaszínű szimpla, rózsaszínű dupla, bordó és piros szimpla leanderek szépítik a belvárosi udvart. Jó tanácsként Ibolya elmondta, teleltetés előtt érdemes kombináltan permetezni, megelőzve a betegségeket. A teleltetőhelyen időnként locsolni kell, rendszeresen szellőztetni és figyelni a kártevők, gombák esetleges megjelenését.

Ha tavasszal metszünk, akkor későbbi virágzása számíthatunk. Idén csak a szükséges, elhalt, elvirágzott, felmagzott részeket vágtam le, így a növények korábban és szebben virágoznak, mint valaha. A leanderek napi gondoskodást igényelnek, ez nem kevés időbe telik, de megéri! Hiszem, hogy érzékelik a szeretetet, és meghálálják a velük való foglalkozást. A kert számomra a lakótér kiterjesztése, a pihenés és a feltöltődés színtere. Sok időt töltünk itt, ezért fontos, hogy esztétikus, kényelmes és a szabadidő eltöltésére alkalmas legyen

– fogalmazta meg hitvallását a varázskert gazdasszonya.

Fotók: Baranyai-Perecz Ibolya

Kapcsolódó
Csodájára járnak a virágzó kertnek Cserkeszőlőn
A tavasz megérkezésével madárcsicsergéstől hangos a porta.