Kertünk-Portánk

Egy mellőzött csodanövény, amit most érdemes ültetni

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
A csicsóka szinte miden kertben megél, fagyálló, nem kell felszedni, csak amennyit megeszünk és nyersen illetve főzve is nagyon finom, ráadásul gyógyhatása is ismert.

A csicsóka leginkább a burgonyára hasonlít, pedig a napraforgó rokona, de a csicsókának a gumóját használjuk – írta a növényről a Magyar Mezőgazdaság.

A burgonyától eltérően a gumója fagyálló, ezért ősszel nem kell felszedni, nem kell a tárolásával foglalkozni. Sőt, nem is szabad, mert a felszedett gumók nagyon hamar, napok alatt megfonnyadnak és felhasználhatatlanná válnak.

Ezért mindig annyit kell csak felszedni belőle, amennyit elfogyasztunk pár nap alatt. A burgonyával való összevetésben még érdemes kiemelni, mint különbséget, hogy a csicsóka nyersen is ehető, és ízletes.

A növény szára (azonos talajviszonyok között) a napraforgóénál vékonyabb és magasabb, akár 3 méter magasra is megnő. Hazánk éghajlatán a késői virágzás miatt a magok már nem tudnak kifejlődni, így magról nem tudunk csicsókát szaporítani. Levele, virága igen hasonló a napraforgóéhoz, csak kisebbek annál.

Megéri kiskertekben ültetni, mert biztos a termés, nincsenek növényvédelmi problémái. Szereti a laza szerkezetű, levegős talajokat, a pangó vizet viszont nem viseli el. A gumókat tavasszal, és ősszel is lehet ültetni.

Wikimedia Commons

A burgonyához hasonlóan párolva, főzve, sütve használhatjuk fel. A gumó nyersen dióhoz hasonló ízű. Nem kell hámozni, elég folyóvízben a földtől kefével megtisztítani. A zöldségekhez hasonlóan párolhatjuk, palacsinta tésztában süthető, salátákba reszelve kitűnő ízt ad. Édeskés izét ízesítéssel, sózással tompíthatjuk, de a nyers salátákban meg előnyt is jelenthet. A nyers salátákhoz utoljára adjuk a lereszelt csicsókát, így érik kellően össze az íze.

Gyógyhatása régóta ismert, hiszen a csicsóka gumóban levő poliszacharidok (inulin, levulin) megkülönböztetett figyelmet érdemelnek, ezek zöme ugyanis gyümölcscukorrá alakul. Az inulin vízben nem oldódó nagyméretű rost, poliszacharid.

Az inulint csak a vastagbél baktériumflórája képes részben feldolgozni, emiatt is étvágycsökkentő és hashajtó hatású, de egyeseknél felfúvódást is okozhat. Különösen elhízásnál és cukorbetegségnél ajánlják, valamint a bélflóra regenerálásához, de ezen túlmenően is széles körű gyógyhatást tulajdonítanak neki. A csicsókát kozmetikai készítményekben is alkalmazzák.

Kapcsolódó
Imádják a csicsókát az ínyenc vaddisznók
Nem vetik meg a kukoricát és a gyümölcsöket sem.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik