Lassan eltűnnek a térképről a magyarországi málnatermő területek – írta a Világgazdaság.
Az EU-ban a málna külkereskedelmi egyenlege a közösség szintjén is negatív, de hazánkban évek óta drámai a helyzet. Jelenleg négyszer annyi málnát importál Magyarország, mint az itthoni termés, ráadásul a behozatal folyamatosan növekszik.
Az éves termésmennyiség idehaza 500 tonna körül alakult, így nem okozott meglepetést, hogy a friss és a fagyasztott málna külkereskedelmi egyenlege tavaly is negatív volt.
A döntően Spanyolországból érkező friss málna behozatala 15 százalékkal, 391 tonnára nőtt, kivitele azonban a szakértők szerint nem volt számottevő. Az idei év első öt hónapjában ugyanakkor a friss málna beszállítása 13 százalékkal, 149,2 tonnára csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A fagyasztott málna behozatala tavaly a frisshez viszonyítva is nagyobb mértékben, 26 százalékkal, 1,71 ezer tonnára emelkedett. Ebből a termékből az export is csökkent: 9 százalékkal, 592 tonnára esett vissza 2022-ben. Az idei év első öt hónapjában a fagyasztott málna importja 2 százalékkal nőtt, a kivitele pedig tovább apadt 22 százalékkal.
A Budapesti Nagybani Piacon a málna termelői ára az előző évinél 20 százalékkal volt magasabb a 21–30. hét között, kilogrammonként 3047 forintért kínálták.