Mozaik

15 kérdés a ma 100 éves Bálint gazdáról

Isten éltesse dr. Bálint Györgyöt!

1919. július 28-án, kereken 100 éve született Bálint gazda, azaz dr. Bálint György. Gazdálkodó hagyományokkal rendelkező zsidó családba született, ahol fiatal korától kezdve a mezőgazdaság szeretetére és ismeretére nevelték. Ennek köszönhetően 1941-ben kertészmérnöki oklevelet szerzett a budapesti Magyar Királyi Kertészeti Akadémián, majd a koncentrációs tábor poklából hazatérve 1949-ben mezőgazdasági mérnökként diplomázott a Magyar Agrártudományi Egyetemen.

Emlékfát ültetett szülővárosában a 100 éves Bálint gazda
Az ország kertészénének legkedvesebb fáját, egy házi berkenyét ültettek el Gyöngyösön.

Dolgozott főagronómusként, főkertészként, főszerkesztőként, nyugdíjazása után pedig a Magyar Televízió állandó munkatársa lett, ekkor ismerte meg az egész ország, s lett az ország kertésze, mindenki Bálint Gazdája.

A számos díjjal kitüntetett, ma is aktív Bálint Györgyöt köszöntjük most egy életrajzi teszttel.

Isten éltessen Bálint Gazda!

Kiemelt kép: MTI/ Czimbal Gyula
Prima Primissima Díjat nyert az ország kertésze
Magyar népművészet és közművelődés kategóriában kapta az elismerést Bálint György.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik