Mozaik

Így lett a déligyümölcsből egy szín névadója

Pedig lehetett volna a répasárga név viselője is.

Már az óvodában tanulunk a színek keveréséről, és arról, hogy melyik szín mely színek kombinációjából jön létre. A piros és a sárga keveréséből keletkezik például a narancssárga, ami nekünk manapság teljesen természetes: narancssárga a szín neve, mert a narancs gyümölcs színe is ilyen. De így volt ez mindig?

A narancssárga szín tulajdonképpen nem is olyan régen kapta a nevét, valójában csak azután, hogy a gyümölcs megérkezett Európába, írja az Atlas Obscura.

Mielőtt a narancs (azaz a gyümölcs) megrohamozta Európát, a sárga és piros keverékét egyszerűen úgy hívták: sárga-piros vagy akár csak piros. A„narancs” szó gyökerei a narancsfa szanszkrit kifejezéséből származnak, amely a nāraṅga. Amikor az iszlám uralom a középkorban elterjedt Olaszország déli részén és Spanyolországban, a narancsfa eljutott Európába.

A fa, amin 40 különböző gyümölcs terem
Cseresznyét, őszibarackot, nektarint, szilvát és mandulát is kóstolhatnak róla a szerencsések.

A „narancs” kifejezést angolul kezdték használni a ruhák és kelmék leírására a 16. században. Ez egybeesett azzal az időszakkal, amikor a portugál tengerészek édesebb, ízletesebb narancsot hoztak Kínából Európába. Ekkor az érett gyümölcs színe lett az árnyalat elnevezése is.

Miért kapta meg a narancs a névadó szerepet? Miért nem a sütőtök vagy a sárgarépa? Az ok valószínűleg az időzítésben keresendő.

A sütőtök Amerikából terjedt el Columbusnak köszönhetően jóval korábban, a sárgarépa pedig csak a 16. században vált narancssárgává. Előtte sárga, fehér, lila és piros színűek voltak a répák, és csak ritkán narancs színűek. Csak amikor a narancsról már elnevezték a színt, akkor kezdték a holland gazdák ebben a színben is termeszteni a zöldséget.

Egészen egyszerűen a gyümölcs volt az, aminek színét az emberek a piros-sárga színnel azonosították, és kezdték használni.

Érdekes, hogy a narancs szín különlegesen kiemelt helyet foglal el a színpalettán, pedig sok más szín van, amelyet gyümölcsről neveztek végül el, gondoljunk csak a barackszínre, vagy a málnapirosra.

Maradék narancshéjból készül a nyomtatott pohár
Így lehet az életünk a legegyszerűbben része egy körforgásnak, amelyben nem termelünk hulladékot.

Ez annál is érdekesebb, mivel, ha belegondolunk, a narancs viszonylag gyakran nem is narancssárga, hanem zöld. A kereskedelemben a narancsot gyakran kezelik mesterségesen, hogy a zöld helyett a kívánt élénk színt kapják.

Akár így, akár úgy, ma a gyümölcs jelöli azt az élénk színt, amit kikeverhetünk pirosból és sárgából – és ez jó is így. Milyen fura lenne, ha úgy hívnánk, répasárga. Hát nem?

Kiemelt kép: Pixabay.com

10 hektáron ültetnek magyar gyümölcsfákat Azerbajdzsánban
A tatárok után az azeriekkel kötöttek együttműködési megállapodást.
Olvasói sztorik