Mozaik

Őshonos ragadozók ezreivel gazdagodtak a Körösök

Örömhírről, ahogy Facebook oldalukon fogalmaztak: különleges epizódról számolt be őszi haltelepítéseinek sorában a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége. A szervezet által eddig még sohasem telepített halfaj, nevezetesen a kősüllő egynyaras egyedeit helyezték ki a Körösök egyes szakaszaira.

A halastavak partján felettébb ritkaságszámba menő, átlagosan 17 centiméter testhosszúságú fiatal ragadozókat,  összesen 5.754 darabot a NAIK-HAKI halastavi termeléséből sikerült beszerezni

– írták.

A kősüllőt a Magyar Haltani Társaság kezdeményezésére 2011-ben az év halának választották, hogy ezzel is ráirányítsák a fajra a természetvédők figyelmét.

A kis kősüllők mellett szintén a kutatóintézet tavaiból származó fiatal, átlagosan 10 centiméteres, szintén szemet gyönyörködtető 8060 darabos compóállományt is kihelyeztek csatornáikba és zárt vizeikbe.

A telepítések során a Körösöket még 219 kiló, a biharugrai halastavakból származó extra méretű dévérkeszeg telepítése is gazdagította.

Kiemelt kép: Facebook/Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége

Kapitális méretű csukát akasztottak meg a Hármas-Körösben
A hal a mérlegelés és fotózás után visszanyerte szabadságát.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik