Mozaik

Elhunyt az ország legidősebb embere

Bácskai Napló/archív
Bácskai Napló/archív
Ő volt a történelemben az első magyar, aki bizonyíthatóan elérte a 113 éves kort.

Nem csak Baja, hanem az ország legidősebb polgára is volt: április 20-án, kedden elhunyt Zsilinszki Veronika, aki 113 évet élt, írta a baja.hu.

Kapcsolódó
A völgy, ahol 100 évesen még középkorúnak számítanak az emberek
A világ legegészségesebb és legidősebb embereinek titkát évtizedek óta keresik.

Veronika néni 1908. február 4-én született a vajdasági Kevevárán, kisgyermekként települt át szüleivel és két testvérével Bajára.

Hosszú élete során leginkább kétkezi munkát végzett, több baleset is érte, de a szerencse sosem hagyta el. Becsülettel felnevelte egyetlen fiát, majd unokáját is, aki élete végéig a gondviselője volt.

Fiatal korában igazi társasági embernek számított, nagyon szeretett táncolni, beszélgetni, de szívesen kertészkedett és olvasott is.

2019 februárjában minisztériumi megerősítés érkezett arról, hogy a bajai Zsilinszki Veronika Magyarország legidősebb embere, halálhírére kapcsán szintén minisztériumi forrás erősítette meg, hogy ő volt a történelemben az első magyar ember, aki bizonyíthatóan elérte a 113 éves kort.

Veronka nénit április 27-én, kedden 11 órakor kísérik utolsó útjára a bajaszentistváni temetőben.

Kapcsolódó
73 éve kelt egybe az ország legidősebb házaspárja
A 96 éves Laci bácsi és a 93 éves Mariska néni ma a máriapócsi II. János Pál Idősek Otthonában lakik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik