Visszaérkeztek afrikai telelőhelyeikről és revírfoglalásba kezdtek az ugartyúkok a felső-kiskunsági élőhelyeiken. A faj talajon költ, többségében agrárkörnyezetben, s bár kiváló a rejtőszíne, a tojásokat és a fiókákat nagymértékben veszélyeztetik a tavaszi mezőgazdasági munkák, írja a knp.hu.
Az ugartyúk, ahogy a nevéből sejthető, a rövid füvű, szinte kopár területeket kedveli. Becslések szerint csupán 50-100 pár fészkel Magyarországon; állománya fogyatkozóban van. A Kiskunságban a szikes pusztákon és azok környezetében lévő szántóterületeken költ, az egykor szintén gyakori nyáras-borókás homokpusztákon, homoki szántókon lévő költőhelyein ma már csak elvétve fészkel.
Az ugartyúk egy, maximum két tojást rak homokos, vagy szikes talajon, egy béleletlen mélyedésbe. Táplálékért alkonyatkor és hajnalban jár. Éjszaka aktív állat, így táplálékát is jellemzően rossz fényviszonyok mellett keresi és ehhez a többi partimadárral ellentétben nem érzékeny csőrét, hanem éles látását használja. Étrendje rovarokból, gyíkokból, apró gerincesekből áll.
Bár régen sárgalábú tyúknak is hívták, a neve ellenére az ugartyúknak nem sok köze van a tyúkfélékhez, hacsak nem a lilealkatúakhoz mérten relatív nagyobb mérete tekintetében; az ugartyúk ugyanis a lilealkatúak rendjébe tartozó, érdekes megjelenésű madár. Hívták bagolyfejű lilének vagy bagolyszemű sneffnek is, ez az elnevezés nagy szeme és feje miatt ragadt rá, fejük és szemük a testükhöz képest ugyanis nagyon nagy.
Földszínű tollazatuknak olyan kiváló rejtőszíne van, hogy gyakran nem is lapulnak le veszély esetén, hanem egyszerűen mozdulatlanná dermednek és ezzel valóban szinte láthatatlanná válnak. Ez a stratégia a ragadozók ellen hatásos lehet, de a mezőgazdasági gépekkel szemben sajnos már nem.
Az ugartyúk és más földön fészkelő madárfajok, mint például a túzok, székicsér számára a költőhelyek átalakulása a legfőbb veszélyeztető tényező. Eredeti költőhelyük jelentős részben átalakult, így ma már másodlagos élőhelyeken; szántókon, kopár ruderális élőhelyeken is előfordul.
Egyik legjelentősebb hazai állománya a Felső-Kiskunságban van, ahol a mintegy 30-40 párból álló állomány legfeljebb fele költ csak gyepes környezetben. A pontos állománynagyság nehezen mérhető fel rejtett életmódjából adódóan; leginkább sötétben hallható jellegzetes hangja árulja el jelenlétét
– írja a knp.hu.
Természetes élőhelyein megmentésük kulcsa a legeltetéses állattartás visszahozása az alföldi gyepeken és a szikes tavak környékén. Legelő állatok híján ugyanis ezek az élőhelyek elszegényednek, az alacsony növényzetű költőhelyeket elfoglalja a nádas-zsiókás mocsári növényzet, megszűnik a szikpadkák, szikfokok, hátak és mélyedések változatossága.
A faj ugyan lehetőségeihez mérten alkalmazkodott eredeti élőhelyei zsugorodásához, ám a művelt szántókon fészkelő párok fészekalját a különféle zavarások, illetve a tavaszi mezőgazdasági munkák (pl. talajmunkák) veszélyeztetik, de az agráriumban tapasztalható intenzív kemizálás is kedvezőtlenül hat rá, elsősorban a táplálékbázisának csökkenése okán.
A faj védelme elsősorban a területek adottságaihoz igazodó földhasználati formák megvalósítására épül, de állományának drasztikus csökkenése az egyedi védelmi intézkedéseket is indokolttá teszi. A megtalált fészkek és revírek környezetében a gazdálkodási tevékenység időszakos korlátozása válhat indokolttá.
Az élőhelyi átalakulások és az intenzív mezőgazdasági művelés mellett a ragadozók károkozása is jelentős lehet. A Felső-Kiskunságban a túzok és a rákosi vipera védelme érdekében a KNPI és a térség vadászatra jogosultjai tervszerű ragadozógazdálkodást folytatnak, ami kedvezően hat az ugartyúkok költési sikerére is. Így a védelmi intézkedések eredményeként az őszi vonulásuk előtt gyönyörködhetünk még szép számú gyülekező csapataik látványában.
