KMNP
Mozaik

Ennyi gémfiókát még nem láttak a Kis-Sárréten

A gémek mellett kócsag, bakcsó és kárókatona is szép számmal költ a területen.

A Kis-Sárrét kedvelt madárparadicsom, idén több gémféle is kiugróan magas számban költ a területen– derült ki abból a felmérésből, melyet az Körös-Maros Nemzeti Park szakemberei a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Békés Megyei Helyi Csoportjának munkatársaival közösen végeztek, írja a kmnp.hu.

Kapcsolódó
Titokzatos madarak ciripelnek az alföldi lápréteken
Mindig rejtve mozog a sűrű növényzetben.

Nagy kócsagból összesen 159 pár költ a területen, ez 20 párral több az előző évinél. Az állomány döntő része az Ugrai-rét vegyes gémtelepén rakott fészket, de egy kisebb, 24 páras telep a Biharugrai-halastavakon is van.

A kanalasgémek is két telepen költenek: a Begécsi-halastavakon 23, az Ugrai-réten 75 pár fészkel. A kisebb testű gémek mindegyike az Ugrai-rét vegyes gémtelepén költ. A rekettyefűzeken és a nádasban egyaránt vannak fészkek. Ez a Körös-Maros Nemzeti Park legnagyobb kolóniája.

Kiugró növekedést tapasztaltunk az üstökösgémek esetében: a tavalyi 35 pár után idén már 80 pár költött, ez az elmúlt évek legjobb költése

– mondják a szakemberek.

Tóth Imre/KMNP

A vörös gém állományában nincs jelentős változás, mintegy 120 pár fészkel a területen. Esetenként laza kolóniákban költenek a nagyobb mocsarakban és a halastavakon, de jelentős a magányosan költő vörös gém párok száma is.

Legkisebb testű gémünk, a törpegém állományának megállapítása a faj rejtett életmódja miatt nehézkes. A felmérések alapján az elmúlt évekhez hasonlóan idén is mintegy 50 pár költ a Kis-Sárréten. A vegyes gémtelepen költött – immár második alkalommal -, 2 pár pásztorgém is.

Kis kócsagból 60 pár költ a telepen, ami csaknem duplája az előző évinek, bakcsóból pedig a tavalyihoz hasonlóan idén is 70 pár rakott fészket.

KMNP

A gémek mellett a kis kárókatonákat is számba vettük, melyekből idén 180 pár költött, ők valamennyien az Ugrai-rét vegyes gémtelepéhez csatlakoztak

– összegeztek a nemzeti park munkatársai.

Összességében elmondható, hogy a kedvezőtlen tavaszi időjárás ellenére a Kis-Sárrét gémtelepei továbbra is stabilak, sőt néhány fajnál jelentős növekedés is tapasztalható.

Kapcsolódó
Új fecskefajjal bővülhet a magyar madárfauna
Ezek a világ legtöbbet és leggyorsabban repülő madarai.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.