Mozaik

Háromszor melegebbek a városok, mint a ’80-as években

Unsplash.com
Unsplash.com
Egyre szélsőségesebb körülmények között él a városi lakosság.

A világ több nagyvárosában szenvedtek idén az emberek attól a kánikulától, amit a nyár hozott. A tudósok évtizedek óta tanulmányozzák az éghajlatváltozás hatásait, és azt tapasztalják, hogy az elmúlt években tapasztalt szélsőséges meleg nem kiugró és egyedi eset, hanem előrejelzése annak, ami következik, írja a treehugger.com.

A világszerte több mint 13 000 városban végzett új tanulmány megállapította, hogy a nyolcvanas évek óta megháromszorozódott azoknak a napoknak a száma, amikor az emberek ki vannak téve a szélsőséges hőnek és páratartalomnak, ami a világ lakosságának egynegyedét, a városlakókat érinti.

Kapcsolódó
Több billió fa ültetése menthetné meg a Földet
A fák telepítése lehet a legeredményesebb eszköz, mellyel felvehetjük a harcot az éghajlatváltozás ellen.

1983 és 2016 között több ezer földi műszer infravörös műholdképeinek és leolvasásainak felhasználásával a tudósok 13 115 városban rögzítették és hasonlították össze a napi maximális hő- és páratartalom-értékeket.

A kutatók felfedezték, hogy a hőmérséklet emelkedésére nem csak az éghajlatváltozás, de a népességnövekedés is hatással van. A kutatások szerint a városokban élők száma megháromszorozódott az 1980-as évek óta, ennek egyik oka a klímaváltozás, hiszen a vízhiányos, élhetetlen vidéki területekről sokan vándorolnak a sűrűbben lakott területekre.

Bebizonyosodott az is, hogy a sűrű népességű városokban, valamint azokban, ahol kevés a park és a fa, melegebb, szélsőségesebb hőmérsékletek figyelhetők meg.

Unsplash.com

Néhány város a hőség csökkentése érdekében a városközpontokba igyekszik növényeket telepíteni. Parkokat építenek, zöldterületeket hoznak létre, fákkal szegélyezett utcákat létesítenek és tetőtéri kerteket ültetnek. Los Angeles például néhány utcát is fehérre fest, hogy csökkentse a hőmérsékletet és leküzdje a globális felmelegedést.

A Környezetvédelmi Ügynökség ütemtervet adott ki arról, mit tehetnek a városok a hőmérséklet csökkentése érdekében.

Bár a járvány és az otthoni munkavégzés kismértékű javulást eredményezett, hiszen voltak, akik elmenekültek a városokból a virágos külvárosokba vagy vidékre, ez a tendencia valószínűleg rövid életű. Az egyetlen módja annak, hogy a nagyvárosokban alacsonyabb legyen a hőmérséklet az, ha jóval több szárazságtűrő fa, cserje és fű kerül mindenhova, és a zöld infrastruktúra beépül a tervezési folyamatokba.

Kapcsolódó
Veszélyezteti a piros almák színét az éghajlatváltozás
Az emberek generációk óta előnyben részesítik a piros almát, ám az emelkedő hőmérséklet talán épp a szép színnek árt.
Olvasói sztorik