Felszívódott a kiskunhalasi fekete párduc

A keresők minden egyes nyomot és bejelentést megvizsgálnak.
Kapcsolódó cikkek

Napok óta lázban tartja az országot a kiskunhalason látott fekete párduc. Folyamatosan érkeznek a rendőrséghez a nagymacskával kapcsolatos bejelentések, ám az egyelőre nincsen meg. A kutatásban résztvevők minden egyes hívást komolyan kezelnek: kivonulnak a helyszínre, és csak akkor állnak tovább, ha azt alaposan feltérképezték, írta meg a blikk.hu.

Kapcsolódó
Fekete nagymacska kóborol Kiskunhalasnál
Felvétel is van az állatról.

A két hete felfedezett, majd eltűnt fekete párducot többen is látni vélték, a lakosság a furcsának tűnő lábnyomokat is bejelenti, a szakemberek pedig a bejelentéseket minden egyes esetben meg is vizsgálják. A nagymacskáról az első eset óta nem készült új felvétel, a szakemberek ráadásul érdekesnek tartják, hogy a közeli erdőkön, mezőkön és tanyákon sem találtak állati tetemeket.

A felvételen is jól látszik, hogy jó kondiban tartották az állatot. Bárki is gondoskodott róla, etette, itatta. Egy ekkora jószág napi szinten akár 5 kiló húst is megehet, éppen ezért érdekes számunkra, hogy nem találtuk meg elejtett állatok nyomait. A bejelentéseket azonban továbbra is komolyan kezeljük, ha kell, a rendőrökkel együtt vonulunk a helyszínre

– nyilatkozta egy, a keresésben résztvevő férfi.

Minden nyomot megvizsgálnak, hiszen a nagymacska rejtőzködő életmódot él. A keresésben a rendőrség bevetett már drónokat is, de hőkamerákkal és hőkamerás autókkal is pásztázzák a környéket.

Könnyen előfordulhat, hogy a felvétel elkészülte óta tovább állt az állat, de az is lehet, hogy nem. A videó előtt nyolc nappal ugyanis egy tanyára tévedt be, tehát nem kóborolt el túl messzire. A gazda arra lett figyelmes, hogy hatalmas a hangzavar az udvaron, a tyúkok pedig repkedtek mindenfele. Akkor még ő sem gondolta volna, hogy a hosszú farkú, fekete állat egy párduc lehetett

– árulta el a férfi.

Bár a feltételezések szerint a keresett állat egy fekete párduc, 100 százalékosan nem lehet kijelenteni, hogy valóban egy vadmacska.

Ha valóban fekete párducról van szó, a téli mínuszok nem tesznek jót neki. Pszichésen is megterhelő lehet számára ez a helyzet, hiszen nem a megszokott helyén van. Kétséges az is, hogy egyáltalán tud-e vadászni, boldogulni a természetben, mivel a magyar ‘vadon’ nem a természetes élőhelye

– mondta el Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője.

Kapcsolódó
Szervált láttak többen is a Bükki Nemzeti Park környékén
Az egyelőre nem derült ki, honnan került oda az afrikai vadmacska.