Mozaik

Dübörög az avokádófogyasztás Európában

pixabay
pixabay
Világszerte szuperélelmiszerként tartják nyilván.

Az idei Macfrut Kiállításon számos szakmai program várja az érdeklődőket az olaszországi Rimini Expo Centerben, május 4-6. között. A harmadik nemzetközi trópusi gyümölcsökkel foglalkozó konferencián az avokádó áll a középpontban, írta a Magyar Mezőgazdaság.

Kapcsolódó
Ez lesz a világ legkeresettebb déligyümölcse
A kereslet egyre csak nő. Nem véletlen, hiszen egészséges gyümölcsről van szó.

A kereskedők és fogyasztók szerte a világon élénken érdeklődnek az avokádó iránt, amit szuperélelmiszerként tartanak nyilván és számos formában elkészítve lehet fogyasztani.

Az utóbbi öt évben exponenciálisan nőtt az európai avokádófogyasztás.

A legnagyobb növekedés Lengyelországban történt, ahol 123%-kal több fogyott belőle, de több mint megduplázták avokádófogyasztásukat a német, spanyol és olasz vásárlók is. Dániában és Franciaországban nem egészen ötödével, Svédországban 13, az Egyesült Királyságban 5%-kal több avokádót adtak el.

Egy főre eső fogyasztásban Dánia vezet évi majdnem 2,5 kilogrammal, a következők Spanyolország, Hollandia, Nagy-Britannia, Franciaország és Svédország, ahol mindenütt több mint két kiló avokádót esznek meg egy évben egy főre vetítve

– olvasható a portálon.

Avokádó = egészség felsőfokon

Az avokádó több mint 20 hasznos anyagot, vitamint, ásványi sót, zsírt és rostot tartalmaz az avokádó.

Különösen magas a zsírtartalma, amitől azért nem kell megijedni, mert nagyrészt telítetlen zsírsavak vannak benne, amelyek viszont jótékony hatással vannak a szervezetünkre. Magas zsírtartalma ellenére egy adag (2 evőkanál zúzott gyümölcs) energiatartalma 50 kalória, ami kevesebb, mint amennyit ugyanennyi vaj, majonéz, tejszín vagy olívaolaj tartalmaz.

pixabay

Gazdag káliumforrás, egy gyümölcsben majdnem egy gramm van belőle. Másik fontos ásványi eleme a magnézium. Számos hasznot hajtanak a szervezetünkben a különböző színanyagok, mint az avokádóban is megtalálható karotinoidok, köztük a szem egészségét támogató lutein és a klorofill. Szerves anyagai közül a folsav (B9-vitamin), az erős antioxidáns hatású E-vitamin és a glutation a leghasznosabb az emberi egészségre.

Kapcsolódó
Károsítja az ökoszisztémát az avokádótermesztés
Az avokádó dióízű finomság, De vajon ezt is tudjuk róla?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik