wikimedia commons
Mozaik

Festői látvány a három egymásra épült híd

A három híd közül az első a középkorban épült.

Wales-ben, a Mynach folyó felett hidak ívelnek át. Három híd. Hogy mi ebben a furcsa? Csupán az, hogy a három híd nem egymás mellett, hanem egymásra épülve, egymás fölött ível át a szakadékon, írja az Atlas Obscura.

Az eredeti híd középkori, valamikor 1075-1200 között épült. Ezt használták támasztéknak akkor, mikor a második kőhíd épült 1753-ban. Ezt 1777-ben és 1814-ben korszerűsítették, ekkor készült el a második boltív is. A legutolsó vasúti hidat 1902-ben építették. Ez megszüntette az úttest lejtőjét. 1971-ben megjavították az acélszerkezetet és a korlátokat, valamint megerősítették a hidat. Így lett a híd Wales egyik legismertebb festői helyszíne.

Kapcsolódó
A híd, ami sehová sem vezet
Soha nem fejezték be, cserében le sem bontották.

A híd mellett vezet a Jákob létrájaként ismert kőlépcsősor, amely egy körkörös séta a turisták számára.

A látványra illik az „Ördöghíd” elnevezés. Sok hasonló nevű híd van Európa-szerte, és mint a többinek, ennek is megvan a maga ördögtörténete.

wikimedia commons

A legenda szerint a meredek szakadékot túlságosan nehéz volt beépíteni a közönséges halandó kezek számára, ezért az ördög egy ajánlattal állt elő: megépíti a hidat, cserébe övé az első lélek, aki átkel rajta. Megkötötték az alkut, megépült a híd – de amikor eljött az ideje, hogy az első ember rálépjen az átkelőre, egy kutya kirohant előre, megmentve ezzel a polgárokat az örök gyötrelemtől.

Amikor az ördög rájött, hogy túljártak az eszén, dühében elviharzott.

Kapcsolódó
A lakott híd, melynek nincs párja Európában
Egyedülálló történelmi emlék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.