Mozaik

Megérkezett Old Shatterhand Hary-karabélya Szegedre

szeged,hu/Iványi Aurél
szeged,hu/Iványi Aurél
Tom Selleck, Bud Spencer és Terence Hill westernekben hordott kellékei is láthatók majd a szegedi Móra-múzeum A legendás vadnyugat című kiállításán.

Fogas Ottó múzeumigazgató a tárgyakat bemutató sajtótájékoztatón elmondta, már a tárlat szervezésének kezdetén elhatározták, hogy az amerikai vadnyugatról szóló kiállítás egy részén a legendás korszak filmes ábrázolásával, a többi közt a spagettiwesternekkel is foglalkoznak majd.

A múzeum munkatársai kutatásba kezdtek, hogy egykor ezekben a filmekben használt tárgyakat találjanak, még Carlo Pedersoli (Bud Spencer) gyermekeivel is felvették a kapcsolatot, de nem maradtak kellékek a család tulajdonában. Végül találtak egy római kellékkölcsönző céget, amely annak idején közreműködött a forgatásokon. Tőlük kölcsönöztek két pisztolyt, egy bilincset, valamint több fegyverövet, melyet bizonyítottan Bud Spencer vagy Terence Hill használt az 1970-es Az ördög jobb és bal keze című olasz western-vígjátékban.

szeged.hu/Iványi Aurél

Néhány másik tárgy Tom Selleckhez kapcsolódik, akit legtöbben a Magnum című sorozatból ismernek, holott westernfilmekben is szerepelt. A kiállításon látható lesz egy kalap, egy pár térdvédő és sarkantyú, melyet Simon Wincer rendező Monte Walsh: Az utolsó cowboy című 2003-as westernfilmjében hordott.

Magyar relikviát is láthat majd a közönség a június 25-én, a Múzeumok éjszakáján nyíló kiállításon. Bemutatják Xántus János egykori puskáját, egy korai Henry-karabélyt, amelybe nevét is belegravírozták angolul.

Xántus János részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, majd Észak-Amerikába emigrált. Keresztül-kasul bejárta a prérit, fontos területeket térképezett fel, miközben megismerte az indiánok kultúráját. Az útjairól írt beszámolókra sokan kíváncsiak voltak: a legenda szerint Karl May róla mintázta legendás hőse, Old Shatterhand alakját.

Xántus Jánosnak fontos szerepe volt a magyar kultúrtörténetben is: ő volt az első igazgatója a fővárosi állatkertnek, majd vezetője a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának, a mai Néprajzi Múzeum elődjének.

Kapcsolódó
Vadnyugati hangulatot varázsoltak a magyar westernvárosba
Aki Henryxcitybe látogat, garantáltan úgy érzi magát, mintha visszacsöppent volna az időben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik