Mozaik

Saját gyógyvize lesz annak, aki megveszi a zsédenyi kúriát

ingatlanbazár
ingatlanbazár
Az épülethez tartozó 1,3 hektáros terület nagyszerű lehetőséget nyújt pihenésére. 10 kilométeres körzetben pedig lehetőség van lovagolni, vadászni és horgászni.

A Vas megyei Zsédenybe található egy romosságában is megkapó kastélykúria, a Maróthy-kastélykúria. Az 1.450 négyzetméter nagyságú épület nincs rossz állapotban, bár itt-ott lenne rajta mit javítani. Megéri megtenni, hiszen az épület csodálatos helyen fekszik.

Kapcsolódó
Gyönyörű vidéki kúria lett a romos udvarházból
Az Őrség egyik gyöngyszeme a felújított épület.

A Káldy-Maróthy család 1890-ben romantikus-eklektikus stílusban építtette a nyárilak-kúriát. A birtok, kúria megálmodója és építtetője feltehetően még Maróthy László volt, de a megépüléskor már Maróthy Győző a kúria tulajdonosa. A kúriát és a hozzá tartozó épületeket 1945-ig a Maróthy család birtokolta, majd azt követően államosításra került. A rendszerváltást követően a Fiedler család vásárolta meg és építtette újjá az épületet, amiben pár évvel ezelőttig étterem és hotel működött.

Ingatlanbazár

A kúria a gyógyvízben -és fürdőkben gazdag Sárvártól és Bükfürdőtől egyaránt 10 kilométerre található, egy 1,3 hektáros arborétum-őspark közepén. A föld mélye igazi kincset rejt, hiszen körülbelül 1.000 méter mélyen 34-36 C°-os gyógyvíz van, így a kúria tulajdonosa ha akar, egyben saját gyógyvíz tulajdonosa is lehet.

Az épület romantikus eklektikus stílusú, arculata szépen harmonizál a környezettel. A főbejárat előtti kocsialáhajtót elől négy, hátul kettő fejezetes négyzet-keresztmetszetű oszlop tartja. A főbejárat mellett balról és jobbról a Maróthy család és az Ajtay család címerei láthatók a falba építve. Az épületegyüttes sarkait fiáléra emlékeztető tornyocskák díszítik.

Ingatlanbazár

Az alaprajz kereszttengelyes, tetőzete kontyolt nyeregtető. A szobák mennyezete és a nagyobb felületű falak stukkódíszítésűek.

Az épülethez tartozó 1,3 hektáros terület nagyszerű lehetőséget nyújt pihenésére. 10 kilométeres körzetben pedig lehetőség van lovagolni, vadászni és horgászni.

További információk és képek az ingatlanbazar.hu oldalon érhetők el.

Kapcsolódó
Régi fényében ragyog a kifosztott kúria
Az épület minden szegletében megelevenedik a történelem.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik