A román ortodox egyház közlemény adott ki az aszályos területeken szolgáló papjainak, melyben arra kérték őket, hogy imádkozzanak az esőért és a termésért. Leírták azt is, hogy az esőhozó imádságaikat a templomban vagy a mezőn is elmondhatják – közölte a Főtér.
Alátámasztásul Máté evangéliumának egy részletét idézték, mely szerint az Úr „felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak”.
Eddig is jelentek meg hírek arról, hogy a papok saját indíttatásból imádkoztak korábban az esőért, de központi kérés erre korábban még nem érkezett.