Mozaik

20 éve hódít Don Matteóként Terence Hill

A kisváros, amelyben minden nap meggyilkolnak valakit, de amelyet mégis nagyon szeretünk. Ez már önmagában elég drámaian hangzik, márpedig a 20 éve tartó Don Matteo-jelenség éppen ez: nézi otthon valaki a tévében – nagy valószínűséggel a mama, a nagymama, a nagynéni – odaülünk mellé és eszünk ágában sincs felkelni.

És még jót is tesz a lelkünknek.

Lehet bármilyen naív ez a sorozat, lehetnek benne bármilyen együgyűek benne a csendőrök (élükön a mindig zsörtölődő Cecchinivel), legyen bármilyen kegyetlen kisváros Gubbio és a 9. évadtól Spoleto (hiszen nagyjából minden nap van egy gyilkosság a film szerint), a Don Matteóként megjelenő Terence Hillre és a többiekre egyszerűen szükségünk van.

Talán mert szeretnénk mi is ilyen ártatlanul élni.

2000 januárjában kezdték Olaszországban vetíteni a Don Matteót, közel két évtizeddel később, 2018 januárjában immár a 11. évadnak örvendhettek a rajongói.

Többször dühbe jött, bunyózott karácsonyig, ma pedig 80 éves Terence Hill
Szülei szerint már nyolcévesen pontosan tudta, hogy színész akar lenni.

2019 márciusában Terence Hill a 80. születésnapját ünnepelte, majd néhány héttel később kiderült, nemcsak filmen maradt testileg, szellemileg friss. 2019 májusában ezért a világ egyik legnagyobb kerékpáros körversenyén, a Giro d’Italián is felvette a reverendát, és Don Matteóként ezúttal az élő közönségnek alakított nagyot:

Don Matteóval Terence Hill stílust teremtett, és egy olyan karakter született, amely nyomán többek között körutazást tudott szervezni utazási iroda vagy éppen blogírásra serkentette a nézőket.

Terence Hill nem Don Matteóként bújt először papi ruhába, hiszen 1983-ban önmaga rendezésében eljátszotta a Don Camillo címszerepét:

Közben, a hetvenes években megjelent Brown atya a képernyőkön, később ihletett adva Enrico Oldoininek egy itáliai nyomozó pap alakjának kitalálására. Terence Hill ekkor, a kilencvenes években már papi szerepre készült színészként, a rendezővel való találkozás után pedig Don Matteo alakját választotta. A nevet is ő adta – Matteo, Máté: Isten ajándéka. Ő lett a pap, aki valaha misszionáriusként kiképezte magát mindenre, nem utolsó sorban nagyon szeret sakkozni Cecchinivel.

90 éve született Bud Spencer, a filmvilág óriása
1929. október 31-én óriásbébi született, akiből színészóriás lett.

De a Don Matteóban nem az a legjobb, hogy ennyi mindenhez ért és minden nap felkutat egy rejtélyes bűnügyet. Hanem, hogy minden nap oda lehet ülni a mama, a nagymama, a nagynéni mellé, és vele nézni.

Terence Hill találkozása egy ifjú magyar pappal Rómában

Terence Hillt vonzzák a papi szerepek, hiszen a Don Camillo és a Don Matteo mellett néhány éve elkezdett dolgozni Carlo Caretto alakjának megformálásán is. Amikor 2016 nyarán az akkor Rómában élő Hodász András atya megkereste Terence Hillt a színész kedvenc kávézójában, a Via Giulián, Terence Hill elmondta neki, akarta-e valaha valóban pap lenni. András atya a találkozásról a blogjában számolt be.

Tudván, hogy hívő, ráadásul ismerve a filmjeit, amelyek közül kettőben is papot játszott (Don Camillo és Don Matteo szerepét), rákérdeztem, hogy nem jutott-e eszébe, hogy pap legyen. Érdekes volt, ahogy komolyan elgondolkodott a kérdésen, és végül azt válaszolta, hogy: “Nem, azt hiszem soha nem jutott eszembe.” (Két gyermeke van.)– írta 2016-ban András atya a 777-en.

Kiemelt kép: YouTube

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik