Mozaik

150 kilogramm barackból készül lekvár jótékony céllal Győrben

Legközelebb lecsót főznek.

Sárbarack a sláger most az országban, nincs ez másként Győrben sem, ahol jótékonysági vásárt és lekvárfőzést tartanak a győri Vásárcsarnoknál. Két zöldség-gyümölcs kereskedő gondolt egy nagyot, és közösen 150 kilogramm sárgabarackot ajánlottak fel, amiből helyben, frissen főzött lekvár készül, tudtuk meg a Győr+ oldaláról.

Kapcsolódó
Idén végre lesz bőven magyar kajszi- és őszibarack
Az árát illetően korai lenne jóslásokba bocsátkozni.

Többféle célunk is van ezzel az akcióval, egyrészt szeretnénk megismertetni mindenkivel az ízletes magyar gyümölcsöt, illetve azt, hogyan készül belőle a lekvár, amit ezúttal meg is lehet majd kóstolni, ezért pedig egy jelképes összeget kérünk cserébe, amit a Lurkó Alapítványnak ajánlunk fel

– mondta Szakács Zsoltné Orsi, az egyik felajánló.

Orsi mellé a Győr+ Televízió Híradójának állandó piaci szakértője, Markó Vendel is betársult. Közösen ajánlották fel a 150 kilónyi gyümölcsöt, amiből a lekvárt főzik.

Remélik, hogy sokan lesznek, kóstolnak lekvárt és finom, szép és egészséges gyümölcsöket.

A piaci feelinget is szeretnénk népszerűsíteni, visszahozni a régi idők piacainak hangulatát. Már tervezzük a következő akciót is, akkor majd látvány lecsófőzést vagy lecsófőző versenyt szeretnénk összehozni itt a csarnokban, amivel a finom magyar paprikát és paradicsomot népszerűsítenénk

– fogalmazott Markó Vendel.

Kapcsolódó
Megédesítik a nyári napokat az ellenállhatatlan sárgabarackos sütik
A sárgabarack a napfény ízét kínálja számunkra. Vibráló színű, édes, lédús és egészséges is.
Olvasói sztorik