Mozaik

Megrendítő videó arról, hogyan tűnik el lassan a Velencei-tó

Velencei-tó Kapuja/Facebook
Velencei-tó Kapuja/Facebook
1863 és 1866 között egyszer már teljesen kiszáradt a tó.

Most már évek óta tény, hogy a Velencei-tó vízszintje egyre csak apad, s félő, hogy lassan el is tűnik hazánk egyik igen népszerű tava. A szakemberek régóta próbálkoznak az újraélesztéssel, de egyértelmű, hogy a tó haldoklik.

Ez látszik abból is, hogy míg régebben küzdeni kellett a helyért, most rengeteg szabad placc áll a horgászok rendelkezésére a Velencei-tó partján. Kevesen pecáznak, és kevesen váltottak engedélyt is 2022-re, a tavalyihoz képest harmadára visszaesett az értékesített jegyek száma, írja a pecaverzum.hu.

Kapcsolódó
Lett még egy Velencei-tó Magyarországon
A Mohosz főigazgatója szerint ez viccnek is rossz.

Ijesztő tény, hogy az 1949. október 24-én mért, 63 centiméteres eddigi legalacsonyabb vízállás július 30-án megdőlt, és a tó vízszintje azóta is folyamatosan csökken, az augusztus 14-én például 56-67 centi között mozgott.

1863 és 1866 között volt már rosszabb is a helyzet, akkor teljesen kiszáradt a Velencei-tó. A vízügy szakemberei nem tudják megmondani, hogy ez bekövetkezhet-e újra. Most mindenesetre videón nézhetjük meg a tó haldoklását.

Kapcsolódó
83 éve nem volt ilyen alacsony a Velencei-tó vízállása
Augusztus 2-án reggel a vízállás 61 centiméter volt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik