Mozaik

100 éves kőművest köszöntöttek Békéscsabán

pixabay
pixabay
Szerinte a szeretet, a másik megbecsülése a hosszú élet egyik titka.

Szeptember 15-én, csütörtökön századik születésnapja alkalmából köszöntötte Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere Varga Andrást, aki szinte egész életében kőművesként dolgozott – írta a Beol.

Kapcsolódó
100 évesen még horgászik és rejtvény fejt az egykori kőműves
A napokban újították meg a jogosítványát.

Bandi bácsi a második világháború során rádiósként megjárta a frontot. Három évet töltött hadifogságban az Ural környékén, amit egyebek között azért vészelt át, mert tolmácsként alkalmazták.

Hazatérése után megnősült, a Generál vállalatnál helyezkedett el, ahol kőművesként, brigádvezetőként dolgozott. Hatalmas volt a munkabírása, az sem kottyant meg neki, ha a fejére esett egy tégla.

Nyolcvanon túl sem tette le a lantot. Legkisebb lánya házát – melyben most szerető gondoskodás mellett él – 83 éves korában segített felépíteni, de még 88 évesen is segédkezett a kéményrakásban. Ezek után az talán nem is meglepő, hogy 93 éves koráig kerékpárral közlekedett.

A szeretet mindennél fontosabb, meg kell becsülni azt, aki szeretet ad. Úgy kell élni, hogy közben nem szabad megbántani másokat, és segíteni kell minden téren egymást

– árulta el a hosszú élet titkát az ünnepelt.

Bandi bácsinak nyolc gyermeke – öt lánya és három fia –, tizennyolc unokája és tizenhét dédunokája aranyozza be a mindennapjait. A tervek szerint a család – mintegy negyvenen – vasárnap ünnepi ebéd keretében köszöntik fel a 100 éves Varga Andrást.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik