Otthon készült

Így készül a szatmári cinke, a zalai dödölle keleti párja

Ez biztosan nem repül el!

Az ország legkeletibb régiójában ez az étel a mai napig töretlen népszerűségnek örvend, ami nemcsak finom ízének, hanem könnyű elkészítésének is köszönhető. A szatmári cinkét sokan úgy nevezik, hogy a zalai dödölle szatmári párja. Mutatjuk a receptjét.

Hozzávalók

1 kg burgonya, 2-3 fej vöröshagyma vagy lilahagyma, 20-25 dkg liszt (amennyit felvesz), zsiradék: zsír vagy olaj, só, tetszés szerint húsos szalonna vagy savanyú káposzta

Több változata is létezik ennek a remek ételnek. Most lássuk a legegyszerűbbet!

A krumplit karikára vágjuk, sós vízben megfőzzük, majd a főzőlevében összetörjük. Annyi lisztet adunk hozzá, hogy összeálljon, egyben lehessen forgatni a fakanállal. Ekkor a lábasban tovább forgatjuk-pirítjuk, míg egy kis színt kap. Közben a hagymát apróra vágjuk, ki milyen formában szereti, és a zsiradékon jó barnára pirítjuk, karamellizáljuk. És itt jöhet egy kis csalafintaság. Tehetünk bele húsos szalonnát, aminek a zsírját kisütjük, de akár savanyú káposztát is  adhatunk a hagymás zsiradékhoz, amit aztán szépen megpárolunk.

Ha kész a pirult hagyma, evőkanállal kis “cinkéket” szaggatunk a jól megforgatott, megpirított masszánkból, és a hagymás zsiradékkal jól megpakolva – vagy a káposztás-szalonnás variációjával – tálaljuk.

Sütőben is készíthető, ebben az esetben a kiszaggatott nagyobb galuskákat rétegezzük kikent tepsibe az előbbi módon elkészített hagymás zsiradékkal. Süssük át, majd miután jól megpirult a teteje, készen is van, tálaljuk szalonnapörcös tejföllel.

Jó étvágyat kívánunk!

Sütőben készült változat – Fotó: kalendar2

Kiemelt fotó: Dubóczky Krisztina – az eredeti cinke

Nincsen párja a zalai dödöllének
Felejtsük el a gnoccit, váltsunk dödöllére.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik