Otthon készült

Megválasztották a világ legjobb sajtját

Október 18-20. között az olaszországi Bergamóban rendezték meg a Sajt Világkiállítást (World Cheese Awards), melyen megválasztották a világ legjobb sajtját. A verseny több mint három évtizede a sajtkészítők legjelentősebb randevúja a világon, ahol rangos nemzetközi zsűri bírálja el a benevezett termékeket.

Lekörözte Közép-Európát a magyar kézműves parenyica
A rangos csehországi sajtfesztiválon nagyszerű magyar sikerek születtek.

A tavaly a norvégiai Bergenben rendezett sajtfesztiválon rekordok születtek. Akkor 3472 sajt nevezett a versenybe 41 országból. Az idei olaszországi megmérettetés megdöntötte a tavalyi rekordot. Bergamóban 42 ország 3804 sajtja mutatkozott be a zsűrinek és a nagyközönségnek. A versenyre először neveztek japán kézműves sajtot.

A zsűri a látvány , a szerkezet és az állag , az illat és az íz alapján “vakon” – azaz a készítők ismerete nélkül – pontozta a sajtokat és adott bronz, ezüst és arany minősítéseket. Utóbbiak közül 16 sajt került a döntőbe, akik szuper arany minősítést kaptak, a legtöbb pontszámot elért sajt pedig ezek közül érdemelte ki a világ legjobb sajtja címet.

2019-ben a legtöbb pontot kapott sajt, az amerikai Oregon államban, a Rogue-völgyben tehéntejből készített Rogue River Blue Cheese, egy különleges ízvilágú, krémes kéksajt nyerte el a világ legjobb sajtja címet.

A sajt különlegessége, hogy 9-11 hónapon át körtelikőrben érlelik, majd kézzel Syrah szőlő leveleibe csomagolják.

Egy kis történelem

A Rogue kéksajt készítésének gyökerei az 1930-as évekre nyúlnak vissza, amikor Tom Vella, a kaliforniai Sonoma városában található Vella sajtgyár alapítója megnyitotta az oregoni sajtüzemet, mely rövid időn belül kizárólag a kéksajt készítésére koncentrált. A 2000-es évek elején Tom fia eladta a Rogue Creameryt David Gremmelsnek és Cary Bryantnek, akik 2002-től folytatják a hagyományt, fenntartva a kézműves sajtkészítés Tom Vella által megálmodott gyakorlatát. A Rogue River Blue 2003-ban kapott először nemzetközi elismerést a londoni World Cheese Awardson.

Kiemelt kép: roguecreamery.com

5 ezer forinttal kezdték, ma övék a Sajtország
Megtalálták azt, amiben kiteljesedhetnek, alkothatnak és adhatnak az embereknek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik