Otthon készült

Egyszerű és nagyszerű: ilyen egy tyúkól luxuskivitelben

A szárnyasok remekül érzik magukat új lakhelyükön.

Talpa Hajni és párja, Borköles László két évvel ezelőtt költözött vidékre, a Somogy megyei Heresznyére. Hajni nagyszüleinek régi házát vették birtokba, és idén úgy döntöttek, életükben először megpróbálkoznak a csirkekeltetéssel.

És ha már csirkék, hát kellett egy ól is. Hajni és László gyakran hasznosítanak mások által kidobásra ítélt anyagokat, így tettek most is. A látványos tyúkól végül másfél hét alatt készült el tűzifaként vásárolt fából, ablakkeretekből, szekrény kibontott oldalából és használt cserepekből. A festéken, csavarokon, szögeken kívül csak a kifutóhoz használt drótot vették meg.

Fotó: Talpa Hajni

Még tervezünk rá hátul tojóládát, illetve a balkonokba virág is kerül majd

– mondta el a Sokszínű vidék kérdésére Hajni.

A tyúkól csigával működik, egy kis létra van alul, ami a padló egy része, így Hajni és László kívülről tudja kiengedni és bezárni a csirkéket, akik már birtokba is vették a fess tyúkólat. A szárnyasok remekül érzik magukat új lakhelyükön, ahol lelkes őrző-védő szolgálat figyeli őket egy fekete-fehér cica személyében.

Galéria
Fotó: Talpa Hajni

Kiemelt kép: Talpa Hajni

Dézsából csinált kerti tavat a 15 éves kamasz
Máté megálmodta, és meg is valósította az álmát.
Olvasói sztorik