Otthon készült

Az ország legmenőbb mozgó konyhái költöznek Győrbe

Facebook/Csóka Food Truck
Facebook/Csóka Food Truck
Június 16-án közel 30 food truck érkezik a városba, a Kisalföld legnagyobb gasztrofesztiváljára.

A népszerű Food Truck Show keretében BBQ, hamburger, hal, mexikói, thai, görög kedvelők, édesszájúak, koffeinfüggők, fröccs imádók is megtalálják a számításaikat és a vegetáriánus vendégekre is gondoltak a szervezők – írta meg a Kisalföld.

A négynapos street food őrület csütörtökön indul. Az eddigi évek legszélesebb kínálatával várják az éhes szájakat, ugyanis soha ennyi büfékocsi nem gurult még be Győrbe. A Food Truck Show-n a hazai gasztronómia krémje mellett az ország legkiválóbb kézműves sörfőzdéi és chili termelői töltik meg idén újra Győr belvárosának a szívét.

A hagyományokhoz híven helyszínenként megválasztják a város kedvenc food truckját a szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján. Az online szavazás a rendezvény napján indul, a díjátadót pedig vasárnap este rendezik, ahol a legnépszerűbb kocsi megkapja a szakmai elismerést.

Idén először a Kuckó önkéntes programmal kézen fogva vendégül látják az adott térség gyermekotthonainak lakóit és a teljes forgalom 1%-át is felajánlják.

Beguruló kocsik listája:

Balkán Bistro, Black Bar, Borkas, Chaiyo Thai Food Truck, Che Che Burger, CSÓKA, Extra Coffee, Happy Churros, Laposa, Lassú Disznó, Legenda, Lekker, Levendula, Mama Earth Vegán Truckja, Meraki Görög Gyros, MexKitchen, Mrs Doubtfire, Nemo Fish&Chips, Paneer, Pilsner, Pizz’ Burger, PopFröccs, Raclette By Lili, Smokey Monkies BBQ, The Grilled Piggy, Waffel Land, ZabáljCsak.

Kapcsolódó
Street food őrület a Balatonnál
A food truck show a kezdetek óta, 6 éve műanyagmentes fesztivál.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik