Otthon készült

Manóajtókat rejt el az országban az őrségi művész

Győrben, Zalaegerszegen, Veszprémben és az Őrségben állnak az ajtók.

A kis ajtókat Vári Tamás készítette, aki Őrimagyarósdon él menyasszonyával. Budapesten született és ott is érettségizett művészeti szakon, azután dekoratőr, kirakatrendező szakmát szerzett, majd a MATE Kaposvári Campus Művészeti Főiskolai Karán, színházi díszlet és jelmeztervezőként diplomázott.

Bár a szakmámban sosem dolgoztam, az életem központjában mindig a rajzolás volt, az egyetemen is a rajz és a makettezést bírtam a legjobban. 2010-ben végeztem, Zalaegerszegre költöztem, és mindenféle egyéb alkalmazotti munka mellett képregény-rajzolásba kezdtem az 5Panels nevű magyar alkotócsoporttal

– mesélt a kezdetekről a művész, aki a civil munkái mellett folyamatosan alkot továbbra is: rajzol, makettezik, szobrászkodik, és a műveit a Vári Tomi Art facebook profilján osztja meg.

Van, amikor megrendelésre is dolgozik, de folyamatosan vannak újabb és újabb ötletei.

A kisajtó is csak úgy beugrott vagy láttam valahol hasonlót, már nem tudom. Az ember folyamatosan szörföl a neten, én is több művészeti oldalt követek. Nem én találtam fel a minivilág kis tárgyait, de gondoltam milyen poén lenne megcsinálni, aztán kirakni Zalegerszegen valahova egy kis manóajtót

– emlékezett vissza Tamás hozzátéve, hogy annyira megtetszett neki ez a kis gerilla street art vonal, hogy elhatározta, több helyre is készít manóajtókat.

Sajnos több ajtó is eltűnt már, jelenleg van kettő Zalaegerszegen, kettő Veszprémben és egy Győrben, egy pedig a Vadása-tónál. Őriszentpéteren is van egy kisajtó és az őrimagyarósdi Őrségi 5érzék házak panzióban. Néhányan rendeltek is tőlem már manóajtókat

– mondta az alkotó.

Tamás elmondása szerint semmi más célja nem volt a manóajtókkal, mint maga a geg, a poén, megmosolyogtatni az embereket, de nagyon meglepődött, hogy milyen népszerűek lettek a kisajtói. Győrben például a helyi lap még fotózásos játékot is szervezett a manóajtókhoz.

Tamást mostanában főleg a makettek foglalkoztatják, de nem lepődnénk meg, ha hamarosan egy újabb alkotásba futnánk bele valamelyik városban…

Kapcsolódó
Takarítónőként kezdett Londonban a ma művészként alkotó sándorfalvi lány
A Manchaster City vagy a Watford FC csapatainak is dolgozott és lesz egy meglepetés-fellépése a BL-döntőn is Párizsban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik