Otthon készült

Már Dunaharasztiban is kapható a kultikus fagyi

Édesem fagyizó
Édesem fagyizó
A közelmúltban Dunaharasztiba érkezett, és már itt is kapható a Kő fagyi?, ami a Káli-medencét meghódította az elmúlt években. A mindszentkállai és a Bartók Béla úti helyszín mellett most már az Édesem fagyizót is egyre többen keresik fel, hogy kipróbálják az extrán gyümölcsös ízeket.

Biszku Ferenccel, a Kő fagyi? tulajdonosával együtt kosaraztunk. Nemcsak az eredeti receptúrát és az előre bekevert fagylaltport osztotta meg velünk, hanem tanácsokkal is ellátott, így a vendégek ugyanazt a minőséget kapják nálunk is, mint Mindszentkállán

– meséli Boldog Zsolt, az Édesem fagyizó társtulajdonosa.

Már most vannak, akik minden nap betérnek hozzájuk munka után, és akár nyolc gombóc fagyit is hazavisznek a családnak. A Kő fagyi? ugyanis természetes alapanyagokból készül, sőt, egy 4 és fél kilós tégely 2 kiló gyümölcsöt tartalmaz.

Kapcsolódó
Ezért fájdulhat meg a fejünk fagyizás közben
A Nemzetközi Fejfájás Társaság fagylalt-fejfájásként, agyfagyásként tartja számon.

A fagyi fele tehát színtiszta gyümölcs, így nem csupán egészségesebb, az íze is jóval intenzívebb, mint amit máshol megszokhattunk. Az összhatás sokak szerint épp olyan, mintha beleharapnánk a fügébe, ribizlibe, sárgabarackba, meggybe vagy eperbe, de a nyári melegben az uborkafagyi is a helyiek nagy kedvencévé vált.

De nem csupán a gyümölcsöknél fektetnek nagy hangsúlyt a természetes alapanyagokra: a mákfagyi is fél kiló színtiszta mákból készül. A tej alapú fagyik, így a pisztácia és a mandula alapporai is Olaszországból érkeznek, míg az állandó zsírtartalmú nyers bio tejet egy dunaharaszti tehenészet szolgáltatja. A tejmentesen táplálkozóknak ugyanakkor elérhető rizstejes és mandulatejes változat is.

Édesem fagyizó

Ősztől kávézóként várják a környékbelieket

A célközönségünk elsősorban a 30-50 év közötti családos emberek: rengeteg anyuka és apuka érkezik hozzánk a gyerekekkel közösen fagyizni. Most, hogy jön az iskolakezdés, a kávézónk remek helyszín a reggeli kávéhoz, de a munkába indulók is gyakran betérnek hozzánk, hiszen reggel héttől egészen este hétig nyitva tartunk

– teszi hozzá a társtulajdonos.

A reggelizőket frissen sütött pékáru, így croissant, fahéjas és juhsajtos tekercs, mentes és különleges sütemények várják, de október végéig marad a fagyi is. Habár télen az Édesem klasszikus, beülős kávézóvá alakul, várhatóan még ekkor is elérhető lesz 2-3 tégely az évszaktól függetlenül fagyizni vágyók számára. Napindítónak pedig tökéletes az olasz Vergnano, a világ élvonalába tartozó kávékülönlegesség, amelyet az ismert színész, Dustin Hoffmann neve fémjelez.

Kapcsolódó
Ez lett a Balaton Fagyija 2022-ben
A Balatoni Turizmus Szövetség immár 9. alkalommal hirdette meg a versenyt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik