Házi lekvárt és szirupot is készíthetünk pipacsból

A tudatos háziasszony okosan hasznosítja a természet ajándékait. Nem kell gyógyszertárba szaladni, ha elérhető közelségben a természet patikája.

Szabó Dóra és családja a Nógrád vármegyei Bercelen él, a szorgos édesanya a családi méhészetben tölti a hétköznapokat. Dóra rendszeresen megosztja a közösségi oldalon hasznos praktikáit, vidéki, ízes receptjeit, gyógynövényes készítményeinek titkait.

Megkeresésünkre szívesen összeállított egy csokorral az egyhangúnak nem nevezhető „fogásokból”.

Szabóék új házának udvarán még kevés gyógynövény nyílik, csak néhány pipacs „bokor” ad hangulatos hátteret a portának. Dóra idén úgy döntött, feldolgozza az élénk piros szirmokat, szirupot és lekvárt is készített belőle, a maradékot sütemények, habok és italok színezésére használta.

Pipacsszirup

4-5 marék pipacs szirmot leforrázunk 3 dl vízzel, majd 20 percig állni hagyjuk. Ezalatt az idő alatt készítünk egy cukorszirupot fél liter vízből és fél kg cukorból, melyben 2 szelet citromot felkockázva felfőzünk – nagyjából 20 percig. A pipacs szirmokat áthelyezzük, majd megismételjük a 20 perc főzést.

Így elkészült 1 üveg szirup, amibe a szirom darabok kerülnek, és egy másik üveg tiszta szirup. A megmaradt bordó levet, melyben a szirmok áztak, ugyancsak feltesszük a tűzre, cukrot szórunk hozzá és egy kevéske citromlevet facsarunk bele, majd 20 perc főzés után üvegekbe töltjük.

Ezzel egy kis üveg csemege is elkészült – a citromdarabokkal és szirmokkal – illetve 2 kis üveg szirupunk.

Pipacslekvár

2-3 nagyobb marék pipacs szirmot 3 dl forró vízzel leöntünk, majd néhány órán keresztül ázni hagyjuk. A leszűrt lébe ezután 1,5 evőkanál mézet teszünk, egy teáskanál citrom levét és fél csomag dzsemfixet is hozzákeverünk.

Mandulagyulladás esetén köhögéscsillapítóként, vagy csak nyugtatóként 1-2 kiskanállal célszerű fogyasztani, de akár egy szelet vajas kenyérre, vagy süteményre is rákenhetjük. Dóra szerint nem szükséges rendszeresen enni, illetve túl sokat elfogyasztani belőle, inkább egy-egy tünet megjelenése esetén használható.

Fenyővirág lekvár

A fenyővirág lekvárba elegendő virágpor és puhára főtt virágok, valamint kisebb kockákra vágott citromok kerülnek, nádcukorral elkészítve.

A lekvár elkészítése:

Szükség van 1 kg fenyővirágra, 1 liter vízre, 1 kg nádcukorra és másfél citromra. Az elegyet egy napon keresztül áztatjuk, majd addig főzzük, amíg megpuhulnak a virágok. Nem szabad sokáig forralni, főzzük majd visszahűtjük, ismét főzzük, majd újra visszahűtjük.

Szabó Dóra az így elkészített fenyővirág lekvár egy részét kis virágokkal, a másik felét leszűrve, csupán virágporral töltötte üvegbe.

Osztrák csészegombák üvegben

A gombát 15 perc blansírozás után kifőzött üvegekbe rakjuk és lilahagymával, fokhagymával, babérlevéllel, valamint szárított fűszernövényekkel „ízesítjük”. Dóra oregánó és kakukkfű virág mellett levendulát, rozmaringot, majorannát, pár szem koriandert és borsot szokott hozzáadni.

Miután megtörtént a fűszerezés, a felöntő lé elkészítése következik. Egy kanál sót, fél kanál cukrot, 1 kanál ecetet, 1 kanál tárkonyecetet és egy csapott kiskanál citromsavat keverünk fél liter vízbe, majd az elegyet felforraljuk, majd üvegbe szedjük. Az üveget nem töltjük fel színültig a lével, hagyni kell némi helyet az olívaolajnak. Annyi olajat öntünk a tetejére, hogy a peremig – légmentesen – záródjon.

Minden cseppje kincs

A cserháti portán a lehullott zölddió sem vész kárba, ízletes dió likőrt készítenek belőle. A népi gyógyászatban is ismert alkoholos italt bárki elkészítheti házilag.

A zöld színű, éretlen diókat felszeleteljük, majd literes üvegekbe gyűjtjük. Gabonapálinkával felöntjük az üvegeket, majd mézzel és egyéb fűszerekkel ízesíthetjük. A fahéj és az ánizs különleges zamatot kölcsönöz a dió likőrnek. Néhány hétig, 1-2 hónapig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Élvezeti értéke miatt kerül fogyasztásra, általában vendégváróként, bár a népi gyógyászatban is elismert.

Ízes egészségtippek

A komlóhajtás gőz fölött párolva, fűszeres paradicsommártással és cukkinis, gombás fasírtokkal isteni. Nem kell félni a komlótól, hiszen a növény hajtása párolva már nem szúrós.

A vörösbabot reggelire is elkészíthetjük. A babot összeturmixoljuk, majd sóval, borssal ízesítjük. Egy kisebb fej lilahagymával, egy marék dióval, tökmagolajjal, vadsnidlinggel és tyúkhúrral összekeverjük. Dóra szerint ebben a fogásban az a nagyszerű, hogy bármely összetevő kicserélhető számunkra kedvesebbekkel – csak a fantázia szabhat határt az elkészítésnek.

Kávé extrákkal. A cserháti háziasszony még a jó öreg „kotyogós” kávéfőzőt használja, el nem cserélné semmi másra. Dóra és férje kedvence a rozmaringgal, levendulával vagy ibolyával lefőzött kávé.

Az őszi, „megfázásos” időszakban jó szolgálatot tehet otthon egy akácmézes házi szirup. Ez a csodaszer meghűlés és torokfájás elmulasztására kiválóan alkalmazható. A cserháti méhészcsaládban heti egyszer 1 kis kanálnyi mennyiséget fogyasztanak belőle. Ehhez a mézédes sziruphoz egy marék fenyőrügy, egy marék lándzsás útifű és egy marék kakukkfű szükséges, a gyógynövényeket 1 kg akácmézzel kell felönteni.

Aki szeretne izgalmas tippeket kapni otthoni praktikákra, az Dóra oldalán találhat további ötleteket.

A cikkben szereplő fotókat Szabó Dórától kaptuk.

Kapcsolódó
Köhögéscsillapító gyógynövények a természet patikájából
Kiváló teákat és szirupokat készíthetünk belőlük.