Virágzó vidékünk

Teljesen kiszáradtak a szikes tavak a Kiskunságban

A tavasszal még ezer színben pompázó kiskunsági szikes tavakban nyüzsgött az élet, akkor még nehéz volt elképzelni, hogy október közepére világvége hangulatot idéznek majd.

Daróczi Csaba

A drámai látványt Daróczi Csaba természetfotós örökítette meg, aki a Sokszínű Vidék megkeresésére arról beszélt, a Kiskunságon találhatók az országban a legszebb szikes tavak, amelyek. észak-déli irányban húzódnak az egykori Duna medrét követve.

Vízmélységük csak nagyon ritkán érik el az 1 métert. Időszakos tavak, vizüket kizárólag a csapadékból nyerik. Általában ősszel és télen töltődnek fel, és nyár végére teljesen kiszáradnak. Nagyon ritka az az év, amikor egész évben megmarad a víz bennük

– magyarázta.

Daróczi Csaba

Mint fogalmazott, természetvédelmi szempontból rendkívül értékesek, hiszen a vonuló madarak számára nélkülözhetetlen táplálkozó hely, de sok madár költ is a szigetein. Ha kiszáradnak, a medrük először nyúlós ragadós sárrá változik, majd beton keménységűvé válik. Ekkor csak néhány sótűrő növény tud csak megélni itt.

Daróczi Csaba

A kiszáradást követően a szikes meder kirepedezik, a fehér sziksó kicsapódik a felszínen, ami holdbéli hangulatot kölcsönöz a tájnak. Sivár kietlen vidék ez ilyenkor, de mégis nagy élmény egy ilyen tómederben sétálni. Ha figyelmesen szemlélődünk, érdekes formákat, és a néhai élet nyomait találhatjuk meg bennük

– nyilatkozott Daróczi Csaba.

Lenyűgöző a Kiskunságról szóló természetfilm előzetese
Megcsodálhatunk ugrándozó nyulakat és fülelő őzeket is.
Olvasói sztorik