Virágzó vidékünk

Dübörgő programkavalkádot kínálnak a nemzeti parkok

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság/Facebook
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság/Facebook
Folyamatosak a fejlesztések és rengeteg különleges program várja a látogatókat.

Nagy mértékű fejlesztések történtek és történnek az ország nemzeti parkjaiban, ennek köszönhetően idén tovább bővül az igazgatóságok kínálata és javul a természeti környezet állapota is – közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel.

Három új látogatóközpont nyitja meg kapuit, számos bemutatóhely környezete szépül meg, új kiállítások és  tanösvények várják az érdeklődőket az idén.

2021-ben 30 beruházás valósul meg országszerte, de ezeken felül is folyamatosan zajlanak fejlesztések, jelenleg is több mint 100 projekt megvalósítása van folyamatban a nemzeti park igazgatóságoknál.

Kapcsolódó
Megújul a kincsként óvott Ohati-erdő
Világszerte talán tíznél kevesebb ilyen erdőtársulás található.

A nemzeti parkokba látogatók idén már eddig is több újdonsággal találkozhattak. A nagyközönség birtokba vehette a felújított Kápolnapusztai Bivalyrezervátum látogatóközpontot, a megújított Salföldi majort és a mecseki Jakab-hegyen álló, felújított Új templom turistapihenőt.

Komfortosabb környezetben kapcsolódhatnak ki a Hegyestű geológiai bemutatóhelyen, és a Csapody István Természetiskola is megújulva várja vendégeit.

A közeljövőben is számos újdonságra lehet számítani: az Aggteleki Nemzeti Parkban például a napokban zárul az a közös szlovák-magyar projekt, amely az Aggteleki cseppkőbarlang és a Domicai cseppkőbarlang gyógyturisztikai fejlesztését tűzte ki célul.

A beruházásnak köszönhetően az évente 250 ezer látogatót fogadó Baradla-Domica-barlangrendszert a szakemberek felkészítették a gyógyászati kezelések folytatására.

Kapcsolódó
Szédületes fotókon a hortobágyi szürkemarhák kihajtása
Az utolsó reggelét töltötte téli szállásán a papegyházi gulya.

Még a nyár folyamán átadják a Lóczy-barlang látogatóközpontot is, ahol a látogatók megismerkedhetnek a terület földtani és természeti értékeivel, és várhatóan a nyár végén nyitja meg kapuit a Bükki Csillagda is. A 650 négyzetméteres központ az ország egyik legkomplexebb csillagdája lesz, amely nappal és éjszaka is kínál majd egyedülálló élményeket.

A Fertő-Hanság Nemzeti Parkban szintén még a nyáron új tanösvénnyel bővül a kínálat, amely a Gönyűi-homokvidék Natura 2000 területét mutatja be

– áll a közleményben.

A számos fejlesztés és az állandó kínálat mellett az igazgatóságok több különleges programmal várják a látogatókat egész évben.

A nagyobb rendezvényeken országszerte 30 ezer vendég fordul meg, míg a vezetett túrák több mint 20 ezer érdeklődőt vonzanak.

Levendulahetek, szentjánosbogár-rajzás csak néhány program a sok közül, de a nyári-őszi időszakban olyan népszerű rendezvények is várják még a látogatókat, mint a Magyar pásztorkutyák terelőversenye, a Kardoskúti Fehér-tó napja, a Dömösi zöld forgatag vagy az Őrségi tökfesztivál.

Kapcsolódó
Kvíz: mennyire ismered hazánk nemzeti parkjait?
Melyik nemzeti parkunkban él a világ legnagyobb repülni képes madara, a túzok? És melyik nemzeti parkban fészkel a hazai rétisas és fekete gólya populáció legnagyobb állománya?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik