MTVA/Bizományosi/Róka László
Virágzó vidékünk

Egyre több az elektromos töltő az utakon

Sok autós nem várakozik túl sokáig, inkább megkeresi a legközelebbi szabad töltőpontot, ha a kiszemelt töltőállomás foglalt.

Az MVM Mobiliti Kft. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hosszú távú együttműködési megállapodást kötöttek a hazai gépjárműtöltő infrastruktúra fejlesztése és az európai közlekedési hálózatba kapcsolása érdekében. Ennek egyik első eleme volt az elektromos autózásról szóló online kérdőív, amelynek eredményei nagyon tanulságosak voltak mindkét társaság számára, a beérkezett visszajelzéseket részletesen elemzik és azokat figyelembe veszik a jövőben, írta közleményében a Magyar Közút.

Kapcsolódó
50 fokon izzik az aszfalt az M7-esen
Kánikulában készültek a hőkamerás felvételek.

A felmérésében részt vevők visszajelzései alapján a Zala megyei kitöltők nagyon aktív elektromosautó-használók, a Békés és a Hajdú-Bihar megyeieket hozza legkevésbé lázba a téma, a Borsod, Szabolcs, illetve Heves megyében élők pedig a többi megyéhez képest inkább másik töltőpontra mennek, mint hogy várakozzanak egy szabad töltőre.

Az eredmények alapján megállapítható, hogy annak ellenére, hogy a válaszadóknak csak kevesebb mint negyede elégedett a töltők földrajzi lefedettségével, elenyésző részük vélekedik úgy, hogy nehéz töltőt találni azok foglaltsága miatt. A válaszadók nagy része nem várakozik túl sokáig, inkább megkeresi a legközelebbi szabad töltőpontot, ha a kiszemelt töltőállomás foglalt.

A visszajelzések alapján a tölteni kívánó villanyautósok maximum 10 percet várnak egy-egy töltőállomáson foglaltság esetén.

A kérdőívet kitöltők döntő többsége feltöltött autóval indul útnak. A töltéseik harmadát publikus töltőkön végzik. A kérdőívből az is kiderül, hogy a villanyautósok a kevesebb töltőponttal rendelkező, de sűrűbben elhelyezkedő töltőállomásokat preferálnák, szemben a ritkábban telepített, hatalmas töltőcentrumokkal.

mti/Bruzák Noémi

A válaszadók tisztában vannak azzal, hogy a hagyományos meghajtásúakhoz képest az elektromos gépjárművek töltési ideje hosszabb, ez többségüket nem zavarja, különösen akkor, ha ezt az időt hasznosan tudják eltölteni. Abban elég nagy a konszenzus, hogy a töltőpontokon a legfontosabb elvárás a megfelelő közvilágítás, mosdó és ivóvíz elérhetősége, illetve a térfigyelő kamera.

A hosszú töltési idő a kitöltők közel negyedét kevésbé zavarná, ha hasznosan tudná tölteni az idejét közben. A legnépszerűbb pluszszolgáltatás-ötletek az autó- és ablakmosó, a porszívó és a kompresszor voltak. A technológia fejlődésével, az akkumulátorok növekedésével, valamint a villám- és ultragyorstöltők terjedésével a töltési idő bizonyosan jelentősen rövidülni fog, így hosszabb távon azok is elégedettebbek lesznek, akiket leginkább ez zavar az elektromos autózásban.

Kapcsolódó
50 éves a legütősebb magyar hómaró
Olyan ez a gép, mint egy háztartásban a karácsonyfatalp: évente talán csak egyszer kell, de ha nincs, akkor minden borul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.