Virágzó vidékünk

Élőben közvetítik a pingvinek költését Győrben

Zoo Győr /Facebook
Zoo Győr /Facebook
Még a kikelést is elcsíphetjük.

A nyár folyamán sok „szerelem szövődött” a győri Xantus János Állatkert pingvinkifutójában, és az első fészekben már költőpár is lakik, hiszen májusi érkezésük óta első alkalommal rakott tojást az egyik pápaszemes pingvinpár, méghozzá rögtön kettőt is. Így a jelenleg huszonkét fős mókás csapat nemsokára két új taggal bővülhet, tudtuk meg az állatkert közösségi oldaláról.

Kapcsolódó
Fehér pingvint láttak a Galápagos-szigeteken
Ez az egyetlen olyan pingvin, mely az Egyenlítőnél él.

Az állatkertben most kitüntetett figyelmet kapnak a mókás kis pingvinek. A közösségi oldalon érdekesebbnél érdekesebb információkat tudhatunk meg róluk, például, hogy a pápaszemes pingvinek egész életen át egy párt választanak maguknak. A költési időszak kezdetén a pingvinek minden évben megkeresik korábbi partnerüket, és ugyan azon a helyen költik ki tojásaikat. Csak akkor keresnek maguknak új társat, ha a pár valamelyik tagja elpusztul.

Érdekes információ az is, hogy a pápaszemes pingvinek természetes élőhelyükön gyakran több ezres kolóniákban fészkelnek, ennek ellenére a pingvinpárok hangjuk alapján képesek megkülönböztetni egymást a többi fajtársuktól, még a legnagyobb lármában is.

Zoo Győr /Facebook

Az új szerelmespár költését most egy jól elrejtett tojásleső kamera rögzíti, így bárki, aki kíváncsi ezekre a mókás madarakra és mindennapjaikra, este hatkor élő közvetítésen keresztül pillanthat be az életükbe.

Hogy véletlenül se zavarjuk az ifjú pár, a fészek mellett található sziklákhoz elrejtettünk egy aprócska kamerát, melynek segítségével nyomon tudjuk követni a költőpár napjait, és talán a fióka kikelésének is szemtanúi lehetünk

– áll a Zoo Győr közleményében.

Azok pedig, akik élőben is szeretnék megcsodálni a kis totyogókat, november hónapban pingvinsétáknak is örülhetnek, hiszen a madarak minden délben kimerészkednek a látogatók közé, hogy megismerkedjenek a kifutójukon túli területtel.

Kapcsolódó
7 ezer kilométer úsztak 67 nap alatt a fjordlandi pingvinek
A pingvinfajok egyharmada Új-Zélandon él, nagyrészt délen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik