Virágzó vidékünk

Századik születésnapját ünnepli idén a Szegedi Fűvészkert

Szegedi Tudományegyetem Füvészkert/Facebook
Szegedi Tudományegyetem Füvészkert/Facebook
A Szegedi Tudományegyetemhez tartozó kertet 1922-ben alapították.

Hazánk egyik legnagyobb botanikus kertje, mely híres csodás lótuszairól és trópusi lepkekertjéről, idén ünnepli 100. születésnapját.

Mint azt a Fűvészkert weboldaláról megtudtuk, a Szegedi Tudományegyetemhez tartozó kertet 1922-ben alapították, a kolozsvári egyetem Szegedre költöztetésénél. Ekkor ugyanis a város 20 kh szántóföldet ajándékozott az egyetemnek, hogy füvészkertet létesítsen. A növények betelepítését az alapító igazgató, Győrffy István kezdte el 1925-ben. A következő években sorra jöttek az újítások: 1928-ban ártézi kút, 1929-30-ban növénynevelő üvegház létesült, 1931-ben készült el az első tó.

Az alapítás után tíz évvel, immár 90 éve, 1932-ben az óföldeák-gencsháti Návay kastély tavából került Szegedre az indiai lótusz, ami azóta is a kert kiemelt látványossága.

Galéria
Györkő Zsombor

1940-től Greguss Pál professzor töltötte be az igazgatói posztot, az ő ideje alatt alakították ki az oktatást szolgáló rózsakertet, sziklakertet, rendszertani gyűjteményt. Ebben az időben telepítették be a szecsuáni (délkínai) ősfenyőt is. 1952-58 között Greguss Pál üvegházakat is építtetett a trópusi haszonnövények bemutatására.

1965-től Horváth Imre professzor vette át a kert igazgatói posztját, ő többek között a kert területét növelte meg 10 kh-al. Ő volt az is, aki hazánkban elsőként növénytársulásokat alakított ki. Felismerte, hogy az oktatás mellett a füvészkertnek kutatási feladatokat is el kell látni, s felépítette az autoökológiai kutatások végzésére alkalmas fitotron épületet.

Az üvegházakat korszerűsítette, központi fűtést, szilárd burkolatú utakat és térvilágítást alakított ki, valamint bevezette a városi vezetékes vizet.

Galéria
Szegedi Tudományegyetem Füvészkert/Facebook

A kert bejáratának díszes székely kapuja Gulyás Sándor igazgatása alatt került a helyére, éppen 30 évvel ezelőtt 1992-ben.

A Fűvészkert palettája sokrétű szolgáltatást nyújt, melyek az évek alatt egyre csak szaporodtak. Környezeti nevelés, fűvészkertész tábor, a növényszaporítás támogatása csak néhány a sok közül.

A jeles napokhoz kapcsolódó rendezvényekkel, mint amilyen a Föld Napja vagy a 2008 óta megrendezésre kerülő Lótusz napok, a fiatalok mellett a városlakók, családok felé is nyitott a kert.

Galéria
Györkő zsombor

Ma sokrétűségéről, színes programjairól és természetesen bámulatos élővilágáról ismert a botanikus kert. A több mint 500 négyzetméteres alapterületű trópusi üvegház kihagyhatatlan látnivalói, a gazdag páfránygyűjtemény, kaktuszgyűjtemény, a régióban egyedülálló japánkert, a sziklakert, a történelmi rózsákat is bemutató rózsakert vagy a 2016 májusában megnyílt trópusi lepkekert mind-mind olyan látnivaló, melyet minden évben, az év minden szakában érdemes megcsodálni. 

A közelmúlt változásaiként érdemes megemlíteni az orchideaház kialakítását, mely  a páfrányház melletti üvegházban kapott helyet. A gyűjtemény 250-300 növényt tartalmaz, 60 nemzetség közel 90 faját és 70 hibridjét vonultatja fel.

Galéria
Szegedi Tudományegyetem Füvészkert/Facebook

1922-es megalakulása óta az egyetem zöld szigete meghatározó eleme lett Szegednek és az egész országnak. Az egyetem részeként működő park ugyan főleg az egyetemi oktatást és kutatást szolgálja, emellett azonban igyekszik megmutatni és megőrizni a biológiai sokféleséget, valamint a több tízezer látogató szabadidejének tartalmas eltöltését is igyekszik szolgálni.

A kert méltán népszerű. A tiszta levegőn való séta feltölti a lelkünk, s míg sétálunk, magunkba szívhatjuk a látványt és a tudást, az év bármely szakában gyönyörű kertben.

Galéria
Szegedi Tudományegyetem Füvészkert/Facebook

A csak hazánkban megtalálható védett fajok megismerése, a lótuszok látványa, a lepkék életébe való bepillantás, a tanyaudvar, az időszakos kiállítások csak néhány azok közül az élmények közül, amik azokra várnak, akik az idén 100. születésnapját ünneplő Szegedi Tudományegyetem Fűvészkertjébe ellátogatnak.

Galéria
Szegedi Tudományegyetem Füvészkert/Facebook
Kapcsolódó
Ezer színben pompázik a Nemzeti Botanikus Kert Vácrátóton
A kert október 23-án is várja az érdeklődőket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik