Virágzó vidékünk

Régi falusi állattartó portát álmodtak Szenyérre

facebook/bari tanya/illusztráció
facebook/bari tanya/illusztráció
A látványporta célja, hogy a helyiek kedvet kapjanak a gazdálkodáshoz.

Egy évvel ezelőtt az állampusztai börtönkertből érkezett tíz szőke és tíz vörös mangalica Szenyérre. A közmunkások lelkiismeretes munkájának köszönhetően szépen megnőttek, sőt már kicsinyeik is születtek, így harmincháromra emelkedett a mangalicaállomány, írta a sonline.hu.

A szenyéri önkormányzati gazdaságban mára nem csak a megszaporodott disznóállomány, hanem kacsák is vannak, hamarosan pedig tyúkok, kakasok, libák, sőt talán még racka is érkezik.

Kapcsolódó
talaj
Megszámolták a gazdaságokat: 234 ezer működik az országban
A legutóbbi, 2010-es cenzus óta a gazdaságok száma kétharmadára csökkent.

A ház udvarában, amelyet az önkormányzat romos állapotban megvásárolt, majd felújított, pályázati forrás segítségével, jelenleg két közmunkás gondozza az állatokat.

A fóliába paprika- és paradicsompalánta kerül és növeltük a szabadföldi termesztés területét is. Tíz hektáron tízféle növényt termeszt kilenc közmunkásunk; burgonyát, fokhagymát, vöröshagymát, cukorborsót

– sorolta Nagy Zoltán polgármester, aki szeretné, ha az önkormányzati épület és kertje a régi állattartó falusi porták hangulatát idézné, hátha kedvet kapnak a falusiak is, hogy megtermeljék maguknak a zöldséget és állatot tartsanak, hiszen a baromfi tojást ad és a húsa is teljesen más, mint a bolti csirkének.

Kapcsolódó
70 ezer karalábét ültettek egy békési faluban
Mint a többi zöldség és gyümölcs is a napközi konyha alapanyagául szolgálnak, de értékesítésre is termelnek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik