Virágzó vidékünk

Elektromos kerékpárokkal zöldítenek Szegeden

Ugyanaz a cég viszi a városba a zöld-fehér színű járműveket, aki tavaly a bérelhető rollereket.

Nyár végén elektromos kerékpárokkal bővíti bérrendszerét a fehér-zöld rollereket is üzemeltető Lime Szegeden – írta a szegeder.

Kapcsolódó
Kerékpáros mennyország az Ipoly partján
Balassagyarmaton hozták létre Magyarország első kerékpár múzeumát.

Augusztusban már elektromos kerékpárt is bérelhetnek a csongrádi megyeszékhelyen élők és a turisták. Ugyanaz a Lime cég hozza Szegedre a zöld-fehér színű járműveket, aki tavaly a bérelhető rollereket.

Kilencven darab e-kerékpár érkezik nyár végén a városba. Az e-kerékpárok akkumulátorai könnyen kezelhetők, a járműveket automata kétfokozatú váltóval és telefontartóval is felszerelik.

pixabay

Az új kölcsönzési lehetőséggel bevételre tehet szert a város is, ráadásul egy korszerű és fenntartható közlekedési forma válik elérhetővé a lakosoknak. A tervek szerint az elektromos kerékpárokat mobilitási pontokon lehet majd felvenni és lerakni. Az amerikai cég, ahogy a rollerek esetén, úgy most is fizetni fog a városi kasszába.

A Lime céget 2017-ben alapították amerikai egyetemisták. A rollerek bérbeadásával foglalkozó vállalkozás előbb Chicagot látta el több száz rollerrel, majd rövid idő alatt számos országban meghonosították a környezettudatos közlekedés alternatíváját.

Kapcsolódó
Csúcsot döntöttek a kerékpárosok a Tisza-tónál
Augusztusban megdőlt a korábbi egész éves rekord.
Egyre több fejlett technológiát viszünk be otthonunkba, hogy jobbá tegyük az életünket. A takarítás sem kivétel – a gépek egyszerűbbé, hatékonyabbá és
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!