Virágzó vidékünk

Szívmelengető kisfilm készült egy gondos gólyapárról

facebook / Magyar Állatvédelem
facebook / Magyar Állatvédelem
Tavasztól őszig filmezték őket.

Megható kisfilm készült egy hazai gólyapárról – adta hírül a Magyar Állatvédelem Fcebook bejegyzése.

Kapcsolódó
Szokatlanul korán gyülekeznek a gólyák az alföldi pusztán
A népesebb csapatok összeverődése a fehér gólyák esetében rendszerint csak július második felében figyelhető meg.

A természetvédők egy Magyarországon fészkelő fehér gólya párról osztottak meg látványos kis filmet a közösségi oldalon.

A felvétel egy oszlopon elhelyezett kamerából készült, ötvenhét másodpercbe sűrítve mutatja be öt hónap történéseit.

A gólyapár tavaszi érkezésétől, a fészekrakáson és a kis gólyák kirepülésén át egészen a szülők útnak indulásáig gyönyörködhetünk a madarak életének mozzanataiban.

A Magyarországon fészkelő fehér gólyák csapatai a napokban már többfelé elindultak több ezer kilométeres vándorútjukra, a legtöbben már úton vannak téli állomáshelyeik, Afrika, illetve a Közel-Kelet felé. Idén a hazai élőhelyek nem bővelkedtek táplálékban, ennek ellenére a madarak egészen a szokásos indulási időpontjukig, augusztus második feléig kitartottak.

Kapcsolódó
Megtelt fiókákkal a kőszegi gólyaudvar
Az itt élő, maradandóan sérült fehér gólyák idén rekordot döntöttek: 13 madárka kelt ki 4 fészekben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik