Hogy adja a sonkát, tojást? Piacoztunk egyet

Négy vármegye piacán néztünk szét, hogy mi, mennyiért kerülhet a húsvéti asztalra. Közös tapasztalat, hogy a minőségi sonka 4000 forint körül kezdődik, a tojás pedig nem nagyon megy 90 forint fölé.

Egy héttel húsvét előtt az ország több régiójában is szemezgettünk a piaci kínálat között, hogy mégis mennyibe kerül a sonka, tojás és a primőr zöldség, melyekből magyar, üvegházi is akad már szép számmal. Két piacon mi magunk is vendégeskedtünk.

Előzetesen annyit elárulhatunk, hogy

Először két vármegyei napilap összeállításából szemlézünk. A hevesi kollégák az egri piacot, a zalaiak a zalaegerszegit látogatták meg. A legtöbb helyen a tavalyi árakhoz képest nagyjából 20-30 százalékkal kell többet fizetni a húsok és a zöldségek tekintetében is.

Heves és Zala

Egerben a házi, minőségi füstölt sonkák 4000-4900 forint kilónkénti áron kaphatóak. Egy nagyobb darab sonkát meg is mértek az egyik hentespultnál és 30 ezer forintért lehetett volna elvinni.

A Heol újságírója megnézte a kínálatot a nagyobb élelmiszerláncok üzleteiben is, ahol a hentespultok és a hűtőládák is rogyásig vannak pácolt, illetve füstölt húsokkal, csülkökkel. Az áruk minőségtől, gyártótól függ. Az átlagos ár kilónként 2800–3200 forint között mozog, de találtak 2200 forintért is kötözött tarját.

Az egri piacon a szép, nagyszemű hónapos retek és a sörretek csomóját egyaránt 500 forint körül árulták, míg a magyar fürtös paradicsom kilóját 2800 forintért kínálták. A termetes, friss zöldpaprika ára darabonként 300-400 forint. Megjelent a zsenge új karalábé is, ennek 500 forint darabja.

A zalaegerszegi piacon az újságíró kérdésére egy családi vállalkozásként 1994 óta működő hentesüzlet vezetője elmondta, hogy már februárban, farsang első napjaiban gondoskodtak arról, hogy időben, áprilisra kikerüljenek a hűtőpultokra a hagyományos, lassú pácolással érlelt minőségi sonkák, húskészítmények. Nálunk ezt a házi sonkát 4300 forint kilós áron lehet vásárolni.

A tojást a zalai piacon most 60, 80 és 85 forintért árulják.

Győr

A Kisalföld legnagyobb településén a vásárcsarnok piacára látogattunk el, ahol leginkább a tojás és a húsos pultok előtt voltak nagyobb sorok. Egy kedves zöldségkereskedő pedig arról számolt be, mikor a legnépszerűbb termékek felől érdeklődtünk, hogy nagyon veszik most a reszelni való tormát, sokan nem szeretik az üzletláncokban kapható termékeket, mert nincs meg a karakteres íze.

Inkább maguk reszelik le és úgy kerül majd a húsvéti asztalra, egy ilyen nagyobb darab elég is hozzá

– mutatott árujára Kutiné Márta, hozzátéve, hogy a zöldségeket majd frissen veszik meg a húsvét előtti napokban, de amit most látunk, azok az árak maradnak majd, egy hét alatt nem sokat fog változni.

És bizony nem is tűnik olcsónak a torma, 2200 forint kilója, de 500-600 forint egy vastagabb szál, amiből kijön az a mennyiség, amit a boltok polcairól is leemelünk.

Itt már újkrumplit is lehetett kapni 2000 forintos áron, én pedig vettem néhány darab paradicsomot, a legolcsóbbat 1790-ért itt árulták, Szeged melletti üvegházból érkezett.

Egyelőre fele a forgalom a tavalyinak, mi egy budapesti beszállítóval dolgozunk, akinél 100-120 láda füstölt árut terítettek egy éve a fővárosban, most azt mondták ez mindössze 40 ládányi

– mesélte az egyik hentespulton áruló kereskedő, akinél 3900 a házi, füstölt sonka, de kötözött árut már 3000 környékén is mérnek.

Egy másik standon akcióban hirdettek combsonkát 2800-ért, a parasztsonka pedig 3900 forint volt. A szomszédban 4190 forint a házi parasztsonka kilója, és amint megtudtuk, itt a forgalom jó, mert sok a törzsvásárló, akik a minőséget keresik. És akkor mutatjuk is, hogy mit találtunk még:

Zöldégfronton pedig a következő a kínálat:

A tojás tekintetében pedig leesett az állunk. A méretenkénti 70-80-90 forintos leosztás átlagosnak számít, sok helyen tapasztalható, de volt egy stand, ahol a legkisebb „S” méretű 50 forint volt, az M 65, az L 72, az XL pedig 75 forint.

Szeged

A Tisza-parti városban van talán az ország egyik legnagyobb és legjobb piaca. A Mars téren sok száz termelő árulja portékáit, közülük sok az őstermelő is, akik főleg a Homokhátság földjein nevelik a zöldségeket, gyümölcsöket.

E sorok írója Szegeden született és érett felnőtté, és mivel a szülők a mai napig pénteken piacoznak, megkérte őket egy kis árumustrára.

Sonka tekintetében a tapasztalatok hasonlóak a többi régió felhozatalához: a minőségtől, a sonka jellegétől függ minden. A házi parasztsonka 3900-4800 forintos kilós árban mozog, más az első és a hátsó sonka értéke, ahogy a kötözött termékeknél is: itt 3200-4000 forint között van a kínálat. A füstölt csülköt (mivel csonttal együtt mérik) 1800-2400 között árulják. A házi kolbász 2400 forintnál kezdődik és egészen a mangalica minőségig tart, amit 3800-ért lehet megvenni.

A torma Szegeden is kelendő, főleg szálban árulják, vastagságtól függően 500-1000 forintért. A tojás pedig 80 és 100 forint között vásárolható. És akkor lássuk a zöldségek sorát:

És végezetül egy kicsit szörfözzünk a neten is.

Egy különleges, kistermelői családi gazdaság prémium termékek készítésével foglalkozik, GMO-mentes takarmányt és gyomnövényeket ad az állatoknak, náluk kizárólag zárt csoportban lehet vásárolni. Itt a hagyományos füstölt sonka kilója 12 ezer, a mangalicáé 13 ezer forint.

Az egyik fővárosi hentesüzlet húsvéti akcióban kínálja a sonkáit. A magyar kötözött és a darabolt sonka is 4900 forint, az egész parasztsonka 3900, a színhús (csont nélküli) 6000 forint, a lángolt házi kolbász pedig 4990.

Egy füstölt húsokkal foglalkozó webáruházban a békési házi szívsonka kilója 6700 forint, füstölt csülök 5800, füstölt tarja 5700 forint. Itt lehet kapni tengeri sóval pácolt 5 kilós egész sonkát 35 000 forintért.

A következtetésünk pedig végtelenül egyszerű és banális: aki minőségi füstölt terméket szeretne, annak mélyebben a pénztárcájába kell nyúlnia és bizony a zöldségek terén is érdemes több kört menni a piacokon, de biztos sokan választják majd az áruházláncok húsos és zöldséges pultjait. Kinek, mit engednek az elvei és büdzséje…

Kapcsolódó
Ínycsiklandozó húsvéti fonott kalács Gábor, a házi pék receptje szerint
A recept pontos követésével bárki csodás és tökéletes kalácsot tehet az ünnepi asztalra.