Virágzó vidékünk

Gondos kezek óvják a famatuzsálemet Parádon

Facebook/Mudriczki József
Facebook/Mudriczki József
A nevezetes kocsányos tölgy évek óta igazi turisztikai látványosság az Ilona-völgyi vízesés közelében.

Parádon a kedden megtörtént a munkaterület átadása és elkezdődött a Rákóczi fa állagmegóvása, mely során tető kerül a törzs fölé, illetve a fa konzerválása is megtörténik. Mudriczki József, a település polgármestere abban bízik a parádiakkal együtt, hogy a térséget érintő nyertes pályázatukkal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Parád Rákóczi fáját még sok-sok évig megmutathassák a látogatóknak, írta honlapján a HEOL.

Több lokálpatrióta parádi szóvá tette, hogy jó lenne a famatuzsálemnek legalább egy részét emlékül megőrizni, s az önkormányzat vezetése is úgy gondolta, a fatörzs továbbra is idegenforgalmi látványosságként szolgálhatna. Ha minden jól halad, még az idei tél beállta előtt megoldható a feladat, ami minden természetszerető embernek jó hír, hiszen egy helyi védettséget élvező értékről van szó, áll a nyilatkozatukban.

Facebook/Mudriczki József

A nevezetes kocsányos tölgy évek óta igazi turisztikai látványosság az Ilona-völgyi vízesés közelében. Turisták, arra járók állnak meg napról-napra, hogy fotókon vigyék magukkal a fa különles kinézetét és emlékét.

Az Alsó Park Eger felőli bejáratánál található a Rákóczi-fa, melyhez egy régi legenda kötődik, miszerint II. Rákóczi Ferenc 1710-ben a Felvidékre tartva e fához kötötte a lovát. Számos Rákóczi-fa található az országban. Azt tartja a mondás, ha mindenhol megfordult volna a fejedelem, akkor nem is háborúzott volna. Az azonban tény, hogy megfordult Parádon, hiszen a Rákóczi család létesítette az Üveghutát, melyet írásos bizonyítékok is alátámasztanak.

A kocsánytalan tölgy átmérője 9,5 méter, lombkoronája 20 méter, magassága 21 méter volt teljes pompájában. Azonban az impozáns, sokak által kedvelt és megcsodált fa a kétezres évek elejére kiszáradt, ekkor levágták a koronáját, hogy terhét könnyítsék. Sajnos 2015-ben egy viharban következtében kidőlt, így már csak évszázadokat megélt törzse látható elheveredve az út mellett, aminek most esélyt adnak, hogy még évtizedeken át örömet okozzon az arra járóknak.

Kapcsolódó
Mesébe illő lengyel tölgy az Európai Év Fája 2023-ban
A különleges tölgy egyik ága S alakú és több mint 20 méter széles.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik