Mint azt korábban megírtuk, 2021 júniusában, a főszezon kezdete előtt a siófoki Galerius Fürdő – a város polgármesterével történt egyeztetés után – az intézmény ügyvezetőjének kezdeményezésére balesetveszély és a szükséges felújítások miatt bezárt.
A szakértői vélemény akkor megállapította, hogy a nem megfelelő szellőzés miatt omlik a plafon a fürdőtérben és így a fürdő használhatatlanná vált.
A 2006-ban átadott létesítmény újraindulására reményt adott az üzemeltető Balaton-parti Kft. egyik sikeres pályázata: 2022 decemberében 900 millió forint támogatást nyertek a Galerius Fürdő felújítására, bár az már akkor látszott, hogy a teljes rekonstrukcióra ez az összeg nem lesz elég.
2023. szeptemberében a tervező Pannonhome Kft. bemutatta az elkészült terveket a Galerius Fürdő tervezett fejlesztésének részleteivel, az újranyitáshoz és működtetéshez turisztikai és energetikai szempontból elengedhetetlenül szükséges műszaki tartalommal és azok költségvetésével, írta a siofok.hu.
A TOP plusz turisztikai pályázaton elnyert 900 millió forinton felül szükséges legalább félmilliárd forint forrás megszerzésére több irányban folynak egyeztetések – városi költségvetés, banki és egyéb finanszírozás -, a képviselő-testület továbbra is egyöntetűen támogatja a fürdő újranyitását
– tudta meg a Siófoki Hírek Kósz Ágotától, a fürdőt üzemeltető Balaton-parti Kft. ügyvezetőjétől.
A fejlesztési tervek elkészültek, a fürdő újranyitása a város turisztikai lehetőségeit bővítheti, pozícióját erősítheti, a szezonalitást csökkentheti. A megújuló Galerius zászlóshajója annak a törekvésnek, melyet a Balaton-parti Kft. szlogenje felmutat: „Négy évszak a Nagystradon” (is).
Az újranyitást követően a látogatók számos új, vagy teljesen megújult élményszerzést szolgáló elemmel találkozhatnak majd.
- az élménymedencében a koktélbár korszerűsítése, új interaktív elemek létesítése, a gyerekmedencében plusz élményelemek kialakítása,
- a meglévő, nem szabályszerű Anaconda csúszda cseréje, a meglévő Péntek 13 csúszda korszerűsítése,
- mozgássérült beemelők rendszerszintű alkalmazása, kül – és beltéri medencék mozgássérült megközelítése céljából, komplex akadálymentesítés az egész fürdő területén,
- az esti fürdőzés hangulatának fokozása érdekében fény és hangtechnikai elemek kiépítése,
- a meglévő öltözőkabinok cseréje nagyobb tároló kapacitású és helyigénynek megfelelő öltözőkabinokra,
- családok, baráti társaságok részére nagyobb Beuty Spa rész kialakítása, benne többek között jakuzzi, caracalla kád, páros masszázshelyiség,
- az egész szaunavilág korszerűsítése, befogadó képességének növelése, meglévő zuhanyzók átalakítása, a szaunázás utáni hűtősokkoló zuhanyzó kialakítása,
- az éttermi vendégtér, a kiszolgáló rész, benne a pult bővítése, konyhatechnológia korszerűsítése-átalakítása, külső teraszok használatra alkalmas kialakítása vendégek
számára, déli terasz árnyékolása, nyári hő elleni védelem kialakítása, - a kültéren udvari pihenőterasz kialakítása a szaunavilágban szaunázók részére, jurta helyén élményterasz kialakítása, felnőtt és gyerekek részére külön-külön játszó elemek
kialakítása, - Balaton-körút bringapont – pihenő és szervizpont – kialakítása okostechnológia alkalmazás kíséretében (okospad, mobiltöltési lehetőség),
- a parkolóban e-autótöltő létesítése.
Természetesen az épület víztechnológiai, légtechnikai, villamos és egyéb energetikai berendezéseinek fejlesztése is a projekt szerves része. Ezek a legkevésbé lesznek láthatóak a vendégek számára, de nagyjából a fejlesztésre költendő 1,5 milliárd forint 75 százalékát képezik.
A projektben kiemelt jelentőséget képvisel a turisztikai szolgáltatások energiahatékonyságának, megújuló energiatermelésének növelése és digitalizálása.