Július 25-én 12 óráig lehet az interneten szavazni a 2020-as év madarára – adta hírül a Magyar Madártani Egyesület.
A Magyar Madártani Egyesület által 1979-ben útjára indított “Év madara” program célja, hogy az emberek figyelmét ráirányítsa a természetvédelmi problémákkal érintett fajokra, és madárcsoportokra. Minden évben három madárfajból választhat a szavazáson részt vevő nagyközönség, ezeket az MME szakemberei határozzák meg szakmai szempontok figyelembevételével.
Erdei fülesbagoly
Leggyakoribb hazai fülesbaglyunk magyarországi fészkelő-állománya 6 500 – 12 000 párra tehető, neve ellenére kisebb erdőfoltokban, temetők szélén, facsoportokban telepszik meg. Az erdei fülesbagoly fiókáira a róka, a nyest, és a héja is komoly veszélyt jelent, a populációt ezek mellett a közúti balesetek, és az erdőgazdasági tevékenység is megtizedeli.
Uráli bagoly
Az uráli bagoly a zárt erdők lakója, évente egyetlen fészekaljában mindössze 3-4 fiókát nevel, hazai fészkelő állománya nagyjából 160 – 260 párra tehető, bár hazai populációja évente erőteljesen ingadozik. Leginkább az erdőgazdálkodás veszélyezteti az uráli baglyot.
Füleskuvik
A füleskuvik az egyetlen nálunk költő, vonuló bagolyfaj, a telet Afrikában tölti. Fészkét felhagyott gyümölcsösökben, szőlőkben, telepített fenyvesekben, kertekben és parkokban rakja. Odúlakó, szeret szalakótáknak kihelyezett madárodúkat elfoglalni. Hazai fészkelő állományának nagyságát 300 és 600 pár közé becsülik a szakemberek. A hazai füleskuvikra a legnagyobb veszélyt a mezőgazdaságban használt vegyszerek jelentik.
A három bagolyfajra július 25-én 12 óráig szavazhatunk az interneten az alábbi linken.
Kiemelt kép: Pixabay