A torma igencsak feldobhatja a hétköznapokon az ételt, reggel, délben és este is. Hol felfrissít, hol csak ízesít, hol pedig kiemeli az ízeket – mondjuk főtt sertés- és marhahúsok, egyes halak esetében.
Erős és egészséges, erről papírja is van.
A frissen reszelt torma baktérium- és vírusölő hatása fél napon át tart a legújabb kutatások szerint, vagyis jót teszünk magunkkal, ha fogyasztjuk a Magyar Mezőgazdaság cikke szerint. Antibakteriális hatását a benne található glikozidoknak köszönheti.
Sőt, érdemes időnként tormakúrát tartani, hiszen az immunrendszer is rendbe szedhető így. Megfázásos időszakban a nátha elkerülésére javasolt, de a tormakúra enyhítheti a megfázást is. Naponta 1-2 kiskanál, legalább két héten: ez maga a kúra.
Felhasználáskor a gyökérnek csak azt a részét mossuk és hámozzuk meg, amelyre éppen szükségünk van. Ezután reszeljük le, és vigyázzunk, mert gyorsan megbarnul, az illóolajok pedig hamar, közel negyed órán belül elpárolognak.
Az erős illóolajok ugyanis könnyekre fakasztanak, és orrváladék képződéséhez vezetnek. Tehát megkönnyeztet, de meg is gyógyít. Persze, ha a friss gyökér nem áll rendelkezésünkre, ehetünk üveges reszelt tormát is.
Kiemelt kép: pixabay