Kertünk-Portánk

Összefogtak a termelők a magyar hagymáért

A termelők alapvető célja, hogy jelenleginél tovább legyen elérhető a magyar termék.

A rendszerváltozás óta jelentősen visszaesett a magyar hagymatermesztés. Az éves hagymafogyasztás hazánkban 10-12 kg/fő; a magyar hagyma gyorsan elfogy, több hónapig csak import van a piacon. A termelők – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai segítségével – közösen dolgoznak azon, hogy a mostani 50-60 százalék helyett nagyobb részben tudják ellátni hazai hagymával a fogyasztókat, akik ma már friss termékként vásárolják a hagymát, mivel a házi tárolás gyakorlatilag megszűnt. A kereskedelemben jelen vannak az európai nagy hagymatermelő országok termékei is, így egész évben lengyel, osztrák, német, holland árukkal kell versenyezni.

Befellegzett az igazi makói hagymának
A makói termelők többsége fokozatosan lemondott a fajtáról.

A termelők alapvető célja, hogy jelenleginél tovább legyen elérhető a magyar termék, és amikor elérhető, akkor azt forgalmazzák a kereskedők. Cél továbbá, hogy az ősszel felszedett hagymát ne kelljen gyorsan értékesíteni. Ehhez olyan tárolókapacitások kiépítése szükséges, amelyekkel január helyett március-áprilisig megőrizhető a hagyma minősége. A hazai hatékonyságnövelést összehangolt tevékenység, közös tárolás, kiszerelés, értékesítés segítheti. A technológia terén is fejlesztések szükségesek, melyek legfőképp a betakarításra, a növényvédelemre, a gyomirtásra, a tápanyag-utánpótlásra és az öntözésre fókuszálnak.

2019-ben 1424 hektáron termeltek vöröshagymát, emellett a fokhagymatermesztés is számottevő hazánkban: tavaly 941 hektárra érkezett területalapú támogatásra igény, csemegehagymát pedig 192 hektáron termesztettek.

A 2019-es SAPS-adatok alapján Csongrád megyében termesztenek legnagyobb területen fokhagymát (674 hektár), még Békés, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megyékben jelentős a vöröshagyma termőterülete. Gyakorlatilag az ország hagymatermesztésének közel 90 százaléka e hat megyében valósul meg. Vöröshagymából az elmúlt években átlagosan 65-70 ezer tonna volt az éves hazai termésmennyiség.

Drasztikusan kevés zöldséget fogyasztunk
A hüvelyesek, a kukorica, a gomba és a brokkoli is háttérbe szorul mindennapi táplálkozásunkban.

A világon a legtöbb hagymát Kína (24 millió tonna), India (19 millió tonna), Egyiptom és az USA (3-3 millió tonna) állítja elő. Európában Hollandia (1,4 millió tonna), Spanyolország (1,3 millió tonna) és Ukrajna (1 millió tonna) a legnagyobb termesztő (2017-es adatok). Hazánk Európában a 17. legtöbb hagymát termeszti. Bár a vöröshagyma termőterülete Magyarországon az elmúlt esztendőkben fokozatosan csökkent, a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően a hozamok emelkedtek.

A magyar vöröshagyma 1970-ben élte a fénykorát, akkor 11 ezer hektáron folyt a termelés, ezt következően kisebb csúcsok voltak (1978 – 9000 hektár, 1988 – 9500 hektár, 1995 – 8900 hektár), de a rendszerváltástól jelentősen csökkent a termőterület. Az elmúlt években az egész világon nőtt a hagyma ára a világszerte csökkenő termésmennyiségek miatt.

Kiemelt kép: Pixabay

Egészségünk fontos őre a gyógyhatású hagyma
A hagyma nagyon közkedvelt növény, számtalan formában fogyasztható, és nagyon régóta használják gyógyító célokra is. 
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik