Mozaik

Elpusztult az utolsó fióka is a bekamerázott gemenci gólyafészekben

Az egyedül maradt madárka tegnap este és az éjszaka folyamán többször elázott, hajnalra erősen legyengült és elpusztult.

Amint azt megírtuk, június 5-én a Gemenc Zrt. lekapcsolta a Keselyűsben lévő gólyafészek kameráját.

Mint írták, a beérkező nézői jelzések egyértelművé tették, hogy sokak nem tudják elfogadni, lelkileg feldolgozni a természet rendjének valóságát. Ezért az erdőgazdaság úgy döntött, hogy az internetes közvetítést megszünteti, ugyanakkor a szakemberek számára a természettudományos kutatást továbbra is biztosítja, a kamerák által közvetített képeket rögzíti.

Kevesen vannak és rejtőzködve élnek a fekete gólyák hazánkban
A gemenci populáció a világ legnagyobb népsűrűségű fekete gólya állománya.

A közvetítésekben drámai pillanatokat láthattak a madárbarátok. A kamera lekapcsolásának előzménye az volt, hogy a három kikelt fióka közül az egyik szülő május 10-én kidobta a legkisebb madarat a fészekből, majd június 6-án reggelre egy újabb fióka pusztult el.

Az aszályos tavasz Gemencen,  Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében nehéz helyzetbe hozta a madárvilágot. A szülők nehezen találnak élelmet, ami a fiókák növekedését erősen hátráltatja.

Talán ezért is történt meg a végső tragédia. Június 9-én egész nap egyedül volt az életben maradt egyetlen fióka, a szülők azonban nem látogatták meg a fészket, így a madárka nem kapott élelmet.

Az egyedül maradt fióka tegnap – június 9. – a szerk. – este és az éjszaka folyamán többször elázott, hajnalra erősen legyengült és elpusztult

– írta június 10-én honlapján a Gemenc Zrt.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: Frank Vassen/Wikimedia Commons

Ismeretlen gólyák foglalták el Tóbiás és Sára gemenci fészkét
Valószínűleg fiatal pár foglalta el a költőhelyet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik