Életmód

Őrzik és tisztelik a régi idők emlékeit Herencsvölgyben

homoga józsef
homoga józsef
Hangulatos időutazás abba a korba, amikor hajnaltól napestig dolgoztak a földeken, és teremtették meg az életük fenntartásához szükséges termékeket.

Szlovákiában, a magyar-szlovák határtól mintegy 70 kilométerre, a Szalatna folyó partján fekvő Herencsvölgy (Hriňová) lakói nem csupán a kisvárost körülölelő csodás természeti környezetre, hanem hagyományőrzésükre is büszkék.

homoga józsef
homoga józsef

A felvidéki településen tíz éve nagyszabású nyári rendezvény keretében a környék apraja-nagyja részt vesz a hagyományos mezőgazdasági munkafolyamatok bemutatásában. A közösségi programmal tisztelegnek azon emberek emlékének, akik hajnaltól napestig dolgoztak a földeken, és teremtették meg az életük fenntartásához szükséges javakat.

homoga józsef
homoga józsef

Idén augusztus 21-én kerül sor az eseményre, mely ezúttal is a régi falusi világ tradícióira épül, és a látogatók ezúttal is bekapcsolódhatnak a munkafolyamatokba.

Nagyon sok helyi lakos kinyitja ilyenkor az udvarát, ahol hagyományos szlovák ételeket készítenek a látogatóknak, miközben népzenészek szórakoztatják a vendégeket.

homoga józsef
homoga józsef

A látogatók kipróbálhatják a vályogkészítést, fazsindelyek hasítását, megpróbálkozhatnak nádtető készítésével, de bekapcsolódhatnak az ökrökkel történő szántásba, a gabona kézi cséplésébe, a burgonyaszedésbe, kaszálásba, kenyérsütésbe vagy éppen a főzésbe is.

homoga józsef
homoga józsef

Homoga József salgótarjáni fotóművész az elmúlt években több alkalommal ellátogatott a látványos programra, és készített azon csodálatos felvételeket – melyeket ezúton is köszönünk.

Kapcsolódó
Ha Felvidék, akkor sztrapacska! Bryndzové halusky, a szlovákok nemzeti eledele
Már az 1870-ben megjelent első szlovák-nyelvű szakácskönyv nemzeti eledelüknek nevezte a haluskát.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik