Talán sokan bele sem gondolunk, hogy egy kör alakú településszerkezet az egyik legelőnyösebb közösségi tervezés lehetne, hiszen a körkörösen elrendezett települések lakói könnyedén rálátnak egymásra, és azzal is közvetlen kapcsolatban maradhatnak, akivel nem közvetlen szomszédok.
A kör szívében elhelyezett közösségi tér mindenkit összekapcsol. Hoztunk néhány ilyen gyöngyszem települést. A látványos videók szavak nélkül is beszélnek.
Palmanova egy csillag alakú erődváros Grado közelében. Palmanova erődje 2017 óta szerepel az UNESCO Világörökségi listáján. A 16. században alapították, szabályos 9-szögletű alaprajzát máig épségben megőrizte.
Az „ideális szerkezetű erődvárost”, sugárirányú és koncentrikus utcahálózattal tervezték és építették, alapvetően katonai célokra. A széles és egyenes utcák arra szolgáltak, hogy ostrom idején a központi téren állomásozó katonaság a leggyorsabban kijuthasson a városfal veszélyeztetett részére. A város központjában laktak a tisztek, a külső háztömbökben a sorozott katonák, az erődfalak mentén pedig a hivatásos zsoldosok szállásai voltak. Az építkezés közel 100 évig tartott. A várost 1960-ban Nemzeti Műemlékké nyilvánították.
https://www.youtube.com/watch?v=wJc9cw1W0zM
Temesvártól 38 kilométerre fekszik a lenyűgöző kis település, amelynek neve is mesébe illő: Saroltavár (németül és románul is Charlottenburg). A kis falu közigazgatásilag jelenleg Rigósfürdőhöz tartozik, tiroli olaszok és német telepesek alapították 1771-ben.
Saroltavár (azelőtt Charlottenburg). A lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma csak 59. Postája Rigósfürdő, távírója Lippa, de a vasúti állomása helyben van. A település a második német telepítéskor 1770–1771-ben alakult. Házait Neumann lippai sótári tiszt építtette a letelepülő 32 tiroli család számára.
A 20. század során a német ajkú lakosság elhagyta a települést, így mára a 124 fős lakosságból szinte mindenki román.
A falu Emdentől 15 kilométerre nyugatra, Németországban található. Ennek a kis, romantikus, kör alakú falunak a templomában található a világ egyik legrégebbi, 1457-ből származó orgonája.. A templom közelében található a régi történelmi szélmalom, amelyet a Rysum érdekeltség újjáépített és helyreállított.
A településen rendszeresen szerveznek malombemutatókat és kulturális rendezvényeket. A szomszédos molnárházban nem csak finom kelet-fríz teát lehet inni, hanem kisebb csoportokban éjszakázni is lehet. A Rysumer Fuhrmannshof a klasszikus zene ékkövévé fejlődött. Nemzetközileg elismert művészek játszanak itt vidéki hangulatban. Az év fénypontja a Rysum termelői piac, amelyre minden évben szeptember első vasárnapján kerül sor, és minden évben több ezer látogatót vonz.
https://www.youtube.com/watch?v=RFWLMTbg3xU
Koppenhága külvárosi területén épült egy különös, kör alakú lakópark, amely első látásra egészen futurisztikusnak tűnik.
A szürreális kertváros a lenyűgöző drónfelvételek alapján leginkább gabonakörökre vagy labirintusra hasonlít. A kör alakú területek mindegyikét 16 ék alakú telekre osztották, a kör közepéhez pedig egy út vezet. Itt lehet parkolni, és innen nyílik a bejárat az összes telekhez.
A 400 nm-es telkeken elsősorban bérelni lehet a házakat. Az emberek nem itt élnek, csak a tavaszi és nyári hónapokban jönnek ide feltöltődni.
A koncepció egy tájépítész, Erik Mygind tervei alapján valósult meg, aki még 1964-ben döntött a „körkörös-falu” megépítéséről. Az egyedülálló elrendezés célja az volt, hogy visszahozza a 18. századi dán falvak hagyományos mintázatait, ahol az emberek a központban találkoztak, és éltek szociális életet.
A nagyvárosok problémája világszerte a kevés hely, az embereknek nem csak az életterük csökken, de az a terület is, ahol némi zölddel kerülhetnek kapcsolatba. A szakemberek szerint ez a fajta területkihasználás megoldás lehet. A 18. századi hagyományos dán falvak mintájára készült kertvárosban a központi rész egyfajta közösségi térként is működhet, ahol az emberek összefuthatnak, beszélgethetnek, közösség formálódhat.
https://www.youtube.com/watch?v=wIgjJfQ0Elk


