Virágzó vidékünk

Kivirágzott az ország cseresznyéskertje

grosz tamás
grosz tamás
Két évnyi kényszerszünet után újra megrendezték a hagyományos virágbontó ünnepet és fagyűző szertartást Nagykörűben.

Bár a cseresznyefák az előző két évben is virágoztak, a koronavírus-járvány korlátozásai miatt nem került sor a hagyományos cseresznyevirág ünnepre Nagykörűben, az ország cseresznyéskertjében.

grosz tamás

A Tisza-parti település templomkertjében található Magyarország legnagyobb, 200 hektáron elterülő, több mint száz fajtát felsorakoztató cseresznyegyűjteménye, mely génbankként is szolgál. Ennek kapcsán nevezik a területet az ország cseresznyéskertjének.

grosz tamás

A cseresznyefák virágzása az első olyan pillanat, ahol a természet arról „dönt”, mennyi cseresznye lesz az adott esztendőben. Ehhez el kell kerülni a fagyot és hosszú szép virágzásban reménykedni ilyenkor. Az emberiség a kezdetektől próbálja „meggyőzni” a felettes erőket a neki megfelelő időjárásról. Nagykörűben e szép hagyomány a cseresznyéhez, a gyümölcsök hercegnőjéhez kötődik, amely gyümölcs a termékenység szimbóluma is

– olvasható a település weboldalán.

grosz tamás

Idén semmi se állt útjában annak, hogy április 16-18. között megrendezzék a hagyományos virágbontó ünnepet és fagyűző szertartást, ami ráadásul egybeesett a húsvéttal.

grosz tamás

Nagyszombaton a cseresznyéskert fái között, a templom kertjében a helyi iskola tanulóinak néptánc bemutatója után papi áldást kaptak a pompázó fák, melyekre az ünneplők kívánságokkal, vágyakkal, reményteljes üzenetekkel feliratozott szalagokat kötöttek, és felidézték a régi nagykörűi hagyományt: megölelték a fatörzseket a termékenység, s az örömteli jövő reményében.

grosz tamás

A cseresznyevirág ünnepen a helyi tájházban a húsvéti hagyományok felidézése mellett népi játszóház, muzsikaszó várta a vendégeket, akik az épület udvarára költözött Körűi Piacon a nagykörűi kézművesek helyi termékei közül vásárolhattak.

Kapcsolódó
250 fajta nőszirom illatozik a nagykörűi virágkertész birtokán
Miheller Balázs gyűjteménye ritkaságnak számít az országban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik