Virágzó vidékünk

Hamarosan körbetekerhetjük a tokaji Kopasz-hegyet

Wikimedia commons
Wikimedia commons
Nettó 1,6 milliárd forintból készül el a tokaji hegyet teljesen megkerülő kerékpárút.

A projekt során 2,81 kilométeren új, háromszor egy sávos kerékpárút épül ki Tokaj város belterületén, emellett 3,63 kilométeren a már meglévő földutakat aszfaltozzák le. Járda épül 150 méteren, valamint 250 méter hosszan a meglévő gyalog-bicikliút helyreállítása is megtörténik. A beruházás során emellett kerékpáros pihenőhelyeket alakítanak ki, 5,3 kilométeren pedig kitáblázzák a már meglévő közutat – írta meg a Boon.

A Kopasz-hegyet megkerülő, 19 kilométer hosszú teljes Tokaj-kör második ütemében a tervek szerint Tarcalt és Mádot szeretnék összekötni, a mezőzombori kerékpárút hálózatba kötésével.

A két kivitelező vállalat korábban elkészítette a kerékpárutat a Bodrogparti-sétánytól szintben elválasztó gabion falat. Most a munkálatok egy hónapra elzárták a sétányt a gyalogos forgalom elől.

Az eredeti tervek szerint a Tokaj-kör kerékpárutat ebben az évben, most tavasszal adnák át.

Az útvonal az EuroVelo 11 része, mely egy észak-dél irányú, Norvégiából Görögországba tartó nemzetközi kerékpárút-hálózat. Egyike azon három EuroVelo-útvonalnak, amely Magyarországon is áthalad.

Kapcsolódó
Kukucskáló manószemek épülnek a tokaji borvidék lankáin
A finom borok mellett építészeti kuriózum is készül a Sauska Borászatban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik