Mozaik

Nyolcvan kerecsenfióka kelt szárnyra a Körös-Maros Nemzeti Parkban

Körös-Maros Nemzeti Park/Halász-Szegedi Fruzsina
Körös-Maros Nemzeti Park/Halász-Szegedi Fruzsina
Nyolcvan kerecsensólyom fiókát neveltek fel idén a szülőpárok idén a Körös-Maros Nemzeti Park területén. A Kígyós-Ugrai Tájegységen kiemelkedő eredmény született, másutt a tavalyinál kevesebb lett a fiókaszám – közölte a park igazgatósága.

A Kígyós-Ugrai Tájegységen 2022-ben 12 költőpárat regisztráltak. A 12 párból 11 fiókát nevelt, mindössze egy fészkelés lett sikertelen. A 11 fészekből összesen 41 fióka repült ki és még néhány párnál folyamatban van a kirepülés. Az átlagos fiókaszám 3,7, ami kiemelkedően jónak mondható.

Kapcsolódó
Műfészkekkel segítik a madarakat az Őrségben
A költőládák elsősorban a sólyomfélék megtelepedését segítik, de például a hollók is szívesen elfoglalják azokat.

A Kardoskúti Tájegység területén idén 14 pár kerecsensólyom kezdett költésbe, s végül 10 fészekből összesen 26 fióka repült ki egy-, két-, három-, sőt, négyfiókás fészekaljakból. Egy esetben hiúsult meg a költés, a négy nyitott költőtálcából azonban csak egy helyen repült ki fióka. Az idei átlagos fiókaszám 2,6, a korábbi években ez magasabb volt.

A Dévaványai Tájegységen tavasszal hétből csak négy fészekben lett sikeres a költés. Érdekesség, hogy itt csupán egy pár nevelte fel fiókáit mesterséges költőládában, három pedig természetes fészekben (parlagi sas illetve rétisas fészkében). Két fészekben három, egyben kettő, egyben pedig csupán egyetlen fióka nevelkedett fel.

A Makói Tájegységben idén csak két kerecsensólyom-pár költött, 2-2 fiókát neveltek. Mindkét pár magas feszültségű villanyoszlopra helyezett költőládát választott.

A kerecsensólyom fiókák általában május végén, június elején, 47 napos koruk tájékán repülnek ki a fészekből. Néhány hónapig még a szülőkkel maradnak, hogy megtanulják tőlük a zsákmányszerzés fortélyait.

Kapcsolódó
Szalakóta odúkban költött 13 kuvikpár
A Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén ez a leggyakoribb bagolyfaj.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik